„Nincs helye a csüggedésnek”

Magyarország bíboros hercegprímása nem törekedett ugyan rá, de 1956-ban „zászlósúr” lett, a szónak nem a régimódi értelmében, hanem egy lendületesen új történelmi helyzet adta keretek között: a magyar szabadság kibontott magyar zászlajával, ha nem is a kezében, de a gomblyukában.

Majd Kovács Gergely posztulátor így folytatja az Isten embere című könyvében: A négy nap alatt bíborosi ruháját végig egy magyar nemzetiszínű zászlószalag díszítette. Személyisége, életpéldája a sok évszázados történelmi múlttal rendelkező magyar szabadságvágynak és ennek a gyönyörű, fiatalos októberi megmozdulásnak a jelképe lett.

Négy szabad nap adatott neki október 31-től november 4. vasárnap hajnaláig. Mindszenty atya száműzetésében írt levelében 1956-ra is kitér, részlet:

„Miután a benyomások, ha nem is halványultak, de tisztulva csendesedtek bennünk, tárgyilagosabban tudunk visszapillantani kanadai és amerikai látogatásom ünnepnapjaira. Nem személyi érdek, hanem a közös ügy hozott bennünket össze: a teendő közös ügy és nem úgynevezett elveszett ügyek fölötti bánkódás, siránkozás.

Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk az ősi múltra épült, a családi és nemzeti folytonosságba beágyazott keresztény hitre. E beágyazottság azonban csak támasz lehetett, de nem volt sem maga a hit, sem annak záloga. Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra és újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Nem szabad eleresztenie az alkalmat, a lehetőségeket, még halálos fáradtság miatt se, mindaddig, míg Isten meg nem áld bennünket.

Ez az Isten akarata. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója, a valamikori nagyságok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk.

Százados, tragikus és hősies küzdelmekben hazát vesztettünk: majdnem csak talpalatnyi földünk maradt. Okait tudjuk. Többszázados törökdúlás ment át rajtunk és a nemzet testén hordta súlyos következményeit: az elernyedtséget, a betelepüléseket. 1849-ben saját dinasztiánk tiport el bennünket orosz csizmával. A végzetes Trianont követte a még végzetesebb kiszolgáltatásunk Jaltában és 1956-ban a nemzetgyilkos kommunista rendszernek.

Ebbe a minket perzselő tűzvészbe persze mi magunk is beledobtuk száraz és mindig újra meggyújtott gerendáinkat: hitetlenségünket Istennel, szószegésünket és árulásainkat egymással szemben, káromkodásunkat, közéleti könnyelműségünket és legutóbb azt, hogy népünk kényelemszeretetből segédkezet nyújtott a magyarság termésének alattomos lekaszabolásához. 1956 és 1971 között pártsegédlettel hárommillió és százötvenezer magyart gyilkoltak le anyaméhben. Ez a csonkaország lakosságának egyharmada. És ki tudja, egyedül a jó Isten, talán még el sem értünk a vészkijárathoz.

Mégis, mielőtt szemeim megtörnének, nem ember, nem puszta érzelem, hanem Isten és őseink mondatják velem és ezt szeretném minden magyar párnája alá tenni, legyen bárhol széles e világon, hogy ne legyen nyugta az ösztökétől halála órájáig: a megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle.

Ez a végrendeletem azoknak, akikkel találkoztam, akik hallottak rólam, vagy akik elkerültek. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki-ha-én-nem magatartást! Nem nézve se jobbra, se balra, mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget! Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint! Ez áldás és jövő, bármit mond a világ. A gyermek kapjon a családban, a hétvégi iskolában, ha mindennapira sehogy sincs lehetőség, krisztusi hitet magyar nyelven, magyar öntudatot! Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar Ígéretföldjének megszerzését! Mindezt gyűlölet és ellenséges érzés nélkül, csak munkával, hitben és áldozatban.

Tanuljuk meg és használjuk idegen népek gazdag tapasztalatát és fordítsuk ezt a nagy célra! Csak az a lelkesedés helyénvaló, amelyet a munka nehézsége, a szenvedés hosszantartósága mindig újraéleszt: amelyet kiolt, az ártalmas és megront bennünket.”

Papp János összeállítása

Fotó: mindszentyalapitvany.hu