Megalakult az Éljen VárosuNK! Egyesület
Az egyesület tagjai megvalósítandó feladatként tűzték ki – egyebek mellett – azt is, hogy visszacsábítsák a Kanizsáról elköltözött fiatalokat, valamint hogy leváltsák a város regnáló, véleményük szerint tehetségtelen vezetőit. A ma reggeli sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a csoportosulás elnökének Tarnóczky Attilát választották, de a helytörténész, városvédő nem indul az önkormányzati választáson. A magyar sajtó napja alkalmából tartott rendezvényen egyértelműsítették a tagok, hogy közös polgármesterjelöltet állítanak majd, azt azonban egyelőre nem árulták el, hogy ki indul részükről a polgármesteri címért.
– Az LMP, a Jobbik, az MSZP, a DK és a Momentum az a politikai ellenzék oldaláról, amely ezt az egyesületet létrehozta. Az igény az, hogy az őszi önkormányzati választásokon, a Fidesz jelöltjével szemben egy ellenzéki jelölt induljon, mert úgy gondoljuk, hogy ebben a jelenlegi autokratikus rendszerben, a jelenlegi politikai egypártrendszerben a szétaprózódott és töredezett politikai ellenzék sikerrel a versenyt nem veheti fel azokért a célokért, amelyeket az egyesület kitűzött. Ezek a következők: Nagykanizsa város méltó helyét újból foglalja el a magyar politikai és közgazdasági palettán - fogalmazott Dr. Károlyi Attila, az LMP választókerületi elnöke.