„Imádkozzatok azért, hogy legyen mindig elég szeretetetek azokhoz az emberekhez, akikkel találkoztok”

Van egy kisváros Bosznia-Hercegovinában, ahol a statisztikai adatok szerint mindössze 4300-an élnek, de ahová mégis évente 2,5 millióan járnak haza. A horvát határ közelében fekvő Medjugorjét évről évre egyre többen keresik fel, amióta 1981-ben helyi gyerekek előtt többször is megjelent a Szűzanya.

Évente 2,5 millióan járnak haza Medjugorjébe

Kora tavasztól késő őszig folyamatosan gördülnek be a zarándokokkal teli buszok a zömében horvátok lakta Medjugorjébe. A világ minden pontjáról, így Nagykanizsáról és térségéből is sokan érkeznek ide, hogy letegyék lelki terhüket, vagy éppen azért, hogy részesüljenek a kegyelem ajándékában. Újudvar, Gelse és Homokkomárom plébániai kormányzója, Arányi Zoltán némileg szokatlan időben, november végén tette meg élete első medjugorjei zarándoklatát. Az utazáson a Cursillo közösség tagjai, valamint szeretteik vettek részt Székely János szombathelyi megyés püspök lelki vezetésével.

Arányi Zoltán

– Az időjárás valóban nem volt barátságos: szakadatlan esett az eső, a víz pedig patakként zúdult alá a két hegy – a Podbrdo és a Križevac – hatalmas köveiről. Alig egy óra alatt bőrig áztunk, ám Székely atya rendületlenül vezetett felfelé bennünket. Bármilyen kellemetlenek is voltak a körülmények, általuk még mélyebb élményhez jutottunk. Utunk végén édesapám, aki nyugalmazott mentőtiszt, megjegyezte: valóságos csoda, hogy sem egy rándulás, sem egy ficam nem történt az alatt a pár nap alatt, amit ott töltöttünk. Számunkra ez a kézzel fogható kegyelmet jelentette, amely igencsak megalapozta a karácsonyvárást mindannyiunk számára.

Azt mondják, aki egyszer eljut Medjugorjébe, annak utána mindig visszahúz a szíve. Így van ezzel Szűcs Imre is. A nagykanizsai Felsőtemplom plébánosa 1988 óta majd’ minden évben elzarándokol oda. Szent II. János Pál pápa okkal nevezte Medjugorjét a világ gyóntatófülkéjének – Imre atya szerint nem is szabad úgy eljönni onnan, hogy ne gyónna meg az ember, hiszen a kegyelem egészen másként dolgozik a Krisztus után vágyakozó és a befogadására nyitott lelkekben.

Szűcs Imre

– Amikor Medjugorjébe utazom, olyan érzésem támad, mintha hazamennék – fogalmaz. – Először azt hittem, hogy ez csak az én személyes benyomásom, de ahogy egyre többekkel beszélgettem az évek során, kiderült, hogy nincs így. Magamban ezt azzal magyarázom, hogy az ember mindig ott van otthon, ahol az édesanyja is van. S ha Szűz Mária az égi édesanyám, akkor nekem az is az otthonom és a hazám, ahol ő van, legyen az Medjugorje, Lourdes, Montserrat, vagy akár a Somogy megyei Andocs. Egyszerűen jó leülni egy Mária-szobor lábához, csendben elmélkedni, s elmondani a Szűzanyának, ha valami öröm, netán bánat ért.

A homokkomáromi Nyolc Boldogság Közösség tagja, Sziráki Erzsébet Mária azok közé tartozik, akik egy ideig ténylegesen Medjugorjében laktak, így az éves zarándoklatokat és egyéb találkozókat – Imre atyához hasonlóan – ő is hazatérésként éli meg. Medjugorjében először 1987-ben járt, amikor a panziók és árusok nagy részének még híre sem volt arrafelé – nem úgy, mint ma, amikor minden a zarándokok kényelmét és a vallási turizmust szolgálja.

Mária nővér

– A Nyolc Boldogság Közösség egy nemzetközi közösség, amelynek házai a világ több pontján megtalálhatók. Medjugorjében is működik egy, ahová 1998-ban helyeztek engem – meséli. – Amennyire szolgálat volt ez a részemről, legalább annyira személyes szükséglet is: akkoriban egy meglehetősen nehéz időszakon mentem keresztül, s a Szűzanya úgy látta jónak, ha odavesz maga mellé, hogy rendbe hozza a szénámat. Mint minden édesanya, szeret takarítani, csak ő az életünkben: gondoskodik arról, hogy minden a helyére kerüljön, és rendeződjön az Istennel való kapcsolatunk. Velem is ezt tette: egy nagyon mély, belső gyógyulást éltem meg általa.

A nővér hat évet élt Medjugorjében. Ez alatt az idő alatt társaival – elsősorban – francia és magyar zarándokcsoportokat fogadtak, valamint segítettek a Szűzanya üzeneteinek fordításában, hogy azok minél több emberhez eljussanak. Szolgálata során megismerkedett a zarándokok körében mélyen tisztelt és szeretett Slavko Barbarić atyával. A ferences szerzetest nem sokkal az első jelenések után, 1982-ben helyezték a helyi plébániára.

– Ő volt a látnokok lelki atyja, sokat segített nekik. Amikor üzenetet kaptak a Szűzanyától, megnézte, hogy az általuk használt kifejezések teológiailag helyesek-e, valamint ő szervezte meg a szövegek fordítását is. Nagyon termékeny életet élt. Számtalan új közösség létrejötténél jelen volt: a boszniai háború után megalapította a „gyermekfalut”, a tanulni akaró fiataloknak alapítványt hozott létre. A Cenakolo-közösségben gyógyuló kábítószerfüggők lelki vezetője volt. Slavko atyára a zarándokok is bármikor számíthattak: szentségimádást, rózsafüzért szervezett nekik, és minden pénteken keresztutat vezetett a Križevacra. Éjszakánként pedig a könyvein dolgozott.

A szerzetes a Szűzanya iskolájában tanulta a szeretetet, mondja Mária nővér, aki maga is többször szemtanúja volt annak, amint Slavko atya hajnalonként megmászta a két hegy valamelyikét. Egyetlen napot sem hagyott ki. „Ez az én magamra szánt időm”, mondogatta, amikor arról faggatták, miért vállalja a fizikailag megterhelő utat.

A Križevacot és a Jelenések hegyét megmászni – maga a csodálatos lelki megtisztulás

– 2000. november 24. péntekre esett, egy borongós, esős, szürke nap volt. Ahogy mindig, aznap délután is ő vezette a keresztutat – idézi fel Mária nővér. – Nekem akkor éppen a városban volt dolgom. Fél négy körül járt az idő, amikor a Križevac felé pillantottam, s azt vettem észre, hogy szó szerint megnyílt az ég felette, napfény borította be a hegy tetejét. Arra gondoltam, milyen jó is azoknak, akik most fent imádkoznak.

Mária nővér nem sokkal később megtudta, hogy Slavko Barbarić a keresztút végén meghalt. Akik fent voltak vele a Križevacon, elmesélték, hogy miután az atya felvezette a csoportot, és a szokott módon körbejárta a nagy keresztet, elindult lefelé, majd a Jézus sírba tételét ábrázoló stációtól pár méterre leült egy kőre, s örökre elszenderült.

– Döbbent csend ült Medjugorjére – emlékezik vissza. – Senki sem akarta elhinni, hogy Slavko atya nincs többé. Este felravatalozták, és sokáig imádkoztunk körülötte. Másnap, ahogy minden hónap 25. napján, a Szűzanya Marija Pavlovićon keresztül üzent. „Drága Gyermekek! Azt szeretném mondani nektek, hogy Slavko testvéretek megszületett az égben, és közbenjár értetek.” Majd az üzenet így folytatódott: „Imádkozzatok azért, hogy legyen mindig elég szeretetetek azokhoz az emberekhez, akikkel találkoztok.” Amikor ezt meghallottuk, nem tudtuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk: annyira Slavko atyára vallott ez a mondat, mintha csak ő üzent volna: ha valakinek, neki mindig volt elég szeretete. Másnap, Krisztus király vasárnapján temették el. A sírjánál azóta is rengetegen róják le a kegyeletüket, és kérik Slavko atya közbenjárását.

Nemes Dóra

- - -

1981. június 24-én hat fiatal a karjaiban gyermeket tartó fehér tüneményt pillantott meg a Podbrdon (amit azóta a Jelenések hegyének is hívnak). Másnap négyen visszatértek oda, és a tüneményben Gospát, azaz a Szűzanyát vélték felismerni. A fiatalokhoz – Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković, valamint Ivan Dragićević – még ketten csatlakoztak: Marija Pavlović és Jakov Čolo. Ők hatan a medjugorjei látnokok. A Béke Királynője azóta minden hónap második és huszonötödik napján üzen Mirjanán és Mariján keresztül, hogy a békére, a hitre és a megtérésre hívja fel a hívők figyelmét.

- - -

A medjugorjei Mária-jelenések számos vita középpontjában állnak, ugyanis vannak, akik megkérdőjelezik a látnokok által elmondottakat. A Vatikán a mai napig nem foglalt egyértelműen állást, ugyanakkor Ferenc pápa május 31-én kinevezte Henryk Hoser érseket a medjugorjei plébánia különleges apostoli vizitátorának határozatlan időre. A lengyelországi Varsó-Prága püspökség nyugalmazott főpásztorának feladata nem a jelenések hitelességének a vizsgálata, hanem a helyi lelkipásztori tevékenység támogatása, valamint a zarándokok segítése abban, hogy a belső megújulásra, a megtérésre és az Isten-kapcsolatukra figyeljenek, ne pedig a csodákat várják Medjugorjében.