Csólyospáloson énekeltek a Tüttő nótaklubosok
Fellépéssel egybekötött kiránduláson vettek részt a Tüttő János Nótaklub tagjai egy szép délalföldi településen, Csólyospáloson. A Szeged közelében fekvő, 1500 lakosú településen tartott VIII. népzenei találkozón tizenöt együttes mutatta be magas színvonalú műsorát, akik közül több határon túlról érkezett - írja élménybeszámolójában Jakab Zoltán a nótaklub tagja.
A Tüttő János Nótaklub „Szomorú a nyárfaerdő” című gálaestje a Hevesi Sándor Művelődési Központban (Fotó: Gergely Szilárd)
Elfogultság nélkül mondható, hogy nem vallottunk szégyent az erős mezőnyben, hiszen már jövő évre is kaptunk meghívást egy kétórás előadásra a polgármestertől, aki zárszavában külön megköszönte a színvonalas előadásunkat, amit a mintegy 400 fős közönség vastapssal jutalmazott.
Sok új barátság szövődött a jelenlévőkkel, amelyek közül kiemelek egy a délvidékről érkezett kórust, akik meghívtak bennünket egy jövő májusi fellépésre.
A műsort követően a résztvevőket meginvitálták egy finom birkapörköltre, amit jóféle vörösborral öblítettünk le. „Ekkor találkozott a kultúra a kulináris élvezetekkel."
A vacsorát követően egy spontán fellépéssel - a közönséget is megénekeltetve - fejeztük be a számtalan kellemes élménnyel fűszerezett napot.
Másnap utunk az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba vezetett, ahol a Feszti-körkép megtekintése jelentette a legmaradandóbb élményt.
Külön köszönet illeti Á. Fúrús János polgármestert és Halácsi Tivadarnét a helyi együttes vezetőjét, akik szervezésből jelesre vizsgáztak, és akik nagy szeretettel fogadtak bennünket, ottlétünket kellemessé tették.
Este – ugyan kissé fáradtan a hosszú úttól – de sok szép élménnyel gazdagodva tértünk haza, öregbítve Kanizsa hírnevét.
Jakab Zoltán
Tüttő János Nótaklub