Bíróság elé áll L. J., a riválisára húsvágó bárddal támadó férfi, és a tavasszal egy kanizsai dohányboltot kirabló fiatal, O. T. is
Bíróság elé áll a riválisára húsvágó bárddal támadó férfi, és a tavasszal egy kanizsai dohányboltot kirabló fiatal, de rajtuk kívül tolvajokat és egy csalót is elszámoltatnak majd holnap Zala megye bíróságain.
Húsvágó bárddal támadt a vetélytársára egy féltékeny férfi Nagykanizsán
A 31 éves, kanizsai férfi nem tudott beletörődni a szakításba: húsvágó bárddal ment volt családjához, és a halálos eszközzel támadt rá vetélytársára, sőt, még egy kést is elővett. Vesztére, mert az elkövetés eszközére, módjára, és a támadott testtájékra figyelemmel egyértelműen fennállt az életveszélyt okozó sérülés kialakulásának veszélye, ezért a bűnügyben nem a kanizsai járásbíróság jár el, hanem megyénk főügyészsége a Zalaegerszegi Törvényszék előtt emelt vádat L. J. ellen.
A 31 éves férfi, L. J. 2017 februárjáig – kb. 6-7 évig – élt élettársi kapcsolatban egy nővel, mely kapcsolatból a 2013. évben egy közös gyermekük is született. Azonban a nő 2017 februárjában elhagyta a férfit, és élettársi kapcsolatot létesített a férfi unokatestvérével, annak nagykanizsai lakásában. A most megvádolt férfi a szakításba nem tudott beletörődni, ragaszkodott gyermekéhez és volt élettársához: bízott abban, hogy a nő visszatér hozzá, amire azonban nem került sor. 2017. november 12. napján a vádlott napközben dolgozott, ismerőseivel alkoholt – sört és pálinkát – fogyasztott, majd erősen ittas, feldúlt állapotban tért haza 19 óra után a saját lakásába. A konyhába lépve magához vett egy 37 cm hosszú – 19 cm nyél- és 18 cm élhosszúságú – húsvágó bárdot, mire a lakásban tartózkodó testvére, rosszat sejtve megkérdezte tőle, mi a baj, illetve nyugtatni próbálta.
L. J. – anélkül, hogy tényleges okát adta volna – a bárddal a kezében elindult otthonról a nő lakásának irányába, ezért a vádlott testvére a történtekről telefonon tájékoztatta a szüleit és nővérét is, akik megkérték, hogy menjen a férfi után. Miközben felöltözött, a vádlott hirtelen visszatért a lakásba, és magához vett még egy kést is, majd a két eszközzel ismét elindult volt élettársa lakása felé. Nem sokkal 20 óra után a házhoz érve összetalálkozott az időközben odaérkező édesanyjával és nevelőapjával, akik kérlelték, hogy menjen velük haza, illetve kérték tőle a nála lévő kést és a bárdot, a férfi azonban azokat nem adta át, hanem bement a ház udvarára.
Bekopogott, majd dörömbölt a 3. számú lakás ajtaján, volt élettársa azonban nem akarta beengedni, ezért a lakást belülről bezárták. Erre a férfi az ajtót erőszakkal befeszítette, végül berúgta, és a bárddal a kezében behatolt a lakrészbe. Ekkor a nő új élettársa a lakás folyosóján tartózkodott, és a behatoló vádlottat látva, beküldte a nőt és a gyermeket a szobába, akik a folyosót el is hagyták. Eközben a vádlott, ahogy belépett, a bárd élével egy ízben, közepes erővel a feje bal oldalán megütötte az új élettársat, majd a bárdot hátrahagyva nyomban a szoba irányába indult volt élettársa és gyermeke felé. A sértett az ütéstől nem esett el, egyensúlyát sem vesztette el, így rögtön a vádlott után tudott lépni. Lefogta, a szobából kihúzta, majd a földre teperte, ahol többször is megütötte az erősen ittas, érdemi védekezést ekkor már kifejteni nem tudó férfit, illetve a lakásban magához vett saját kését is a férfira irányította, szúró mozdulatot téve vele, azonban végül nem szúrta meg őt.
Eközben lépett be a lakásba a vádlott nevelőapja, aki a földön heverő bárdot kidobta az udvarra, majd rákiáltott a sértettre, hogy ne bántalmazza tovább a férfit, nehogy nagyobb baj legyen. Ekkor a már egyre erősebben vérző sértett felült egy székre, míg a vádlott férfi felállt és volt élettársával, valamint gyermekével akart érintkezni, azonban a kiérkező rendőrjárőrök intézkedés alá vonták. A sértettet a rendőrök által értesített mentők a Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi osztályára szállították: a sérülései 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülések voltak, tényleges gyógytartamuk 8-12 hét volt. Az elkövetés eszközére, az elkövetés módjára, valamint a támadott testtájékra is figyelemmel, egyértelműen fennállt az életveszélyt okozó sérülés kialakulásának veszélye. Mindezek miatt a Zala Megyei Főügyészség testi sértés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat l. J. ellen a Zalaegerszegi Törvényszéken. A tárgyalás holnap veszi kezdetét dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa előtt, az úgynevezett előkészítő üléssel, ahol a vádlott meghallgatása várható majd.
Gázpisztollyal rabolta ki a kanizsai dohányboltot a nagybakónaki O. T.
Holnap kezdődik az elszámoltatása a Nagykanizsai Járásbíróság Schábné dr. Proszonyák Éva vezette büntetőtanácsa előtt annak a nagybakónaki fiatalembernek, aki idén tavasszal, gázriasztó-fegyverrel rabolt ki egy kanizsai dohányboltot.
A bűnügy vádlottja, a mindössze 19 esztendős, nagybakónaki fiatalember, O. T. 2018. március 9. napján, 20 óra 22 perc körüli időben ment be a kanizsai dohányboltba. Kezén cérnakesztyűt viselt, kezében egy általa korábban vásárolt, 9 mm-es gázriasztópisztolyt tartott, arcát pedig maszkkal takarta el. A boltba belépve, a lőfegyvernek tűnő tárgyat az üzletben éppen árufeltöltést végző alkalmazott fejére emelte, majd őt ellenállás esetén lelövéssel fenyegetve szólította fel arra, hogy a bejárati ajtót zárja be, és az üzlet bevételét adja át neki. O. T. vádlott szándékosan eltorzította hangját, szegedi tájszólással próbált az eladóhoz szólni. Közölte vele azt is, hogy ne merjen elfutni, mert akkor az üzlet előtt várakozó férfiak fogják lelőni, illetve arra az esetre is lelövéssel fenyegette őt a terhelt, ha sírva fakadna.
Az alkalmazott O. T. felszólításainak eleget tett, s az üzlet 514.155,- Forint értékű, különböző címletű bevételét a pultnál lévő pénzosztályozó fiókjaiból a terhelt által átadott fekete sportzacskóba, illetve egy piros nylontáskába rakta bele, mialatt O. T. a kezében lévő fegyvert végig az eladóra fogta. Miután a pénzt az eladó a táskába berakta, 20 óra 24 perckor az eladópult mögé ment, annak érdekében, hogy a biztonsági kamera felvételeit letörölje. Ezzel percekig próbálkozott, majd mivel nem járt sikerrel, tevékenységével felhagyott. Közben 20 óra 32 perckor O. T. terhelt a nála lévő fegyvert a kabátjának hasi részénél lévő zsebbe rejtette. Ezután a már nála lévő, nylontáskába pakolt pénzt megpróbálta zsebeibe elrakni, majd az üzlet raktárrészébe bement, s onnan egy Müller feliratú táskát hozott ki, amibe átrakta a pénzt. O. ezután közölte az eladóval, hogy feküdjön a pult mögé, amíg kimegy, s zárja be az ajtó, amit csak 21.00 óra után nyisson ki. Eközben, 20 óra 37 perckor egy barna-drapp kockás esernyőt kért és kapott O. T. az eladótól, melyet szétnyitva, azt maga elé tartva távozott a helyszínről. Az eladó az ajtót kulcsra zárta, majd az üzlet raktárrészébe hátrament, s telefonált a rendőrségre.
Ezalatt O. T. vádlott a Kinizsi és Sugár utcán keresztül a Rozgonyi utca felé menekült, amikor a Nagykanizsa, Rozgonyi u. 25/a. számú épület előtti parkolónál, az éppen gépkocsival arrafelé közlekedő rendőrök felfigyeltek rá. Igazoltatása során előtalálásra került az üzletből elvitt több, mint félmillió forint értékű, különböző címletű papír- és aprópénz, valamint a 9 mm-es gáz-riasztófegyver, a szemrészénél kivágott fekete színű sapka, a kesztyű és a pénz elviteléhez használt táskák is. A rendőrjárőrök nem sokat teketóriáztak: az elkövetőt a helyszínen elfogták, így a dohánybolt elrabolt bevétele hiánytalanul megkerült. Mindezek miatt O. T. terheltet fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolta meg a Nagykanizsai Járási Ügyészség: ha bűnösnek találják, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés-büntetést is kaphat tettéért.
Még a korábbi cellatársát is átverte a rafinált csaló
Nyilván nem nagyon hallott a zsiványbecsületről az a többszörös visszaeső, csaló férfi, aki nemcsak egy keszthelyi vállalkozót, de még korábbi rabtársát is súlyos milliókkal verte át. A most folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével megvádolt férfi, H. Gy. 2009. november hónapjában ismerkedett meg a büntetőügy egyik sértettjével, aki ebben az időszakban – a vádlottal együtt – a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte börtönbüntetését. Az intézetből a sértett 2010. június, míg H. Gy. vádlott 2015. január hónapjában szabadult, melyet követően utóbbi felvette a kapcsolatot a korábbi rabtársával és jól jövedelmező, közös vállalkozás beindításának lehetőségét vázolta fel előtte. A csaló meséje szerint Olaszországban, felszámolás alatt álló csarnoképületek bontásából, az ebből származó anyagok értékesítéséből „rendkívüli nagyságú” bevételre lehet szert tenni, azonban a vállalkozás finanszírozásához megfelelő összegű tőkére, illetve kölcsönre van szüksége. A terhelt olyan meggyőzően beszélt egykori rabtársának a nagy hasznot hozó üzletről, hogy ő 2015. március hónapjától kezdődően Keszthelyen, több alkalommal is 100.000,- Ft-tól több millió forintig terjedő nagyságú pénzösszegeket adott át a részére kölcsön címén, melyet H. Gy. ígérete szerint a hamarosan beinduló vállalkozás bevételeiből fizet majd vissza.
A külföldi vállalkozások alapítására, az üzletmenet lebonyolítására ugyanakkor a terheltnek reális lehetősége nem volt, ígéretei mindvégig a sértett megtévesztésére irányultak, illetve azt célozták, hogy a lóvá tett férfi további összegeket adjon át a részére. Amint a sértett a már átadott pénzek sorsáról, az ígért vállalkozással kapcsolatos konkrétumokról kérdezte a terheltet, H. Gy. váratlanul felmerült jogi, személyi, pénzügyi akadályokkal, egészségügyi problémákkal magyarázta a késedelmet. H. Gy. terhelt 2015. májusában a családtagjai gyógykezelése céljából, majd életbiztosítások megkötésére is kölcsönöket kért és kapott a sértettől. Az olaszországi vállalkozáson túlmenően H. Gy. újabb „üzleti” lehetőségekre – így pl. ipari park réz földkábeleinek felszedésére, ausztriai mélyépítési munkálatok elvégzésére, horvátországi tengeri kikötőkben lévő hajók tisztítási munkálataira stb. – hívta fel a korábbi cellatársa figyelmét. Az újabb üzleti lehetőségek jövedelmezőségét illetően a terhelt olyannyira meggyőzően beszélt, hogy a sértettet 2015. augusztus 1-én egy hazai vállalkozás megvételére is rábírta, melyen keresztül magyar munkavállalókkal tudják lebonyolítani a külföldi munkavégzéseket.
Ezzel összefüggésben mutatta be a korábbi rabtársa a vádlottat egy keszthelyi ismerősének, aki hozzátartozójával együtt tulajdonosa volt egy keszthelyi székhelyű kft-nek, mely vállalkozást éppen értékesíteni kívánták. Az üzletrészek átruházásához, a jegyzett tőke felemeléséhez a pénzt ezúttal is a már átvert sértett biztosította, melyet követően 2015. augusztus 1. napi hatállyal H. Gy. terhelt is a megvásárolt kft. tagja lett. H. Gy. terhelt ekkor a kft. korábbi tulajdonosa előtt is olyan meggyőzően adta elő, hogy a külföldi üzletei jelentős bevétellel kecsegtetnek, hogy őt is rá tudta venni arra, hogy érdemes ide befektetni. A terhelt ezen üzleti lehetőségekre hivatkozva, az újabb áldozatától 2016. január és február hónapokban 1.500.000,- Ft-ot kért, azonban már ezt megelőzően, a saját külföldi gyógykezelése céljából kért és kapott 3.000.000,- Ft kölcsönt is. Miután H. Gy. vádlott a kölcsönösszegeket az általa jövedelmezőként felvázolt olaszországi, ausztriai, horvátországi munkálatokból visszafizetni nem tudta, a sértettek előtt 2016. április 7-én az addigi tartozásait elismerő nyilatkozatot tett, melyben elismerte, hogy a volt rabtársától a nyilatkozat időpontjáig 24.300.000,- Ft-ot, míg a másik sértettől 4.500.000,- Ft-ot vett át.
A tartozás visszafizetésének jövőbeli forrásaként H. Gy. állítólagos angliai kapcsolatait jelölte meg, akiknek segítségével Nagy-Britanniában takarítást végző céget alapít majd, ahova szintén munkásokat lehet kiközvetíteni. A kölcsönösszegek megtérülésében reménykedő sértetteket a terhelt meggyőzte arról, hogy a külföldi cégalapításhoz, a vállalkozás beindításához angliai bankszámlanyitás, a tényleges munkálatok elkezdéséhez banki hitelfelvétel szükséges, melyhez H. Gy. újabb, 4.300.000,- Ft kölcsönt kért és kapott a kft. korábbi tulajdonosától 2016 tavaszának végén. A rászedett sértettek 2016 őszén döbbentek rá arra, hogy H. Gy. sok millió forinttal verte át őket. A vádlott ekkor még egy trükkel próbálkozott, hogy elodázza az ellene büntetőfeljelentést tenni készülő sértetteket. Előadta, hogy külföldről több kamion mennyiségű fémhulladék szállítása zajlik éppen Magyarországra, melynek feldolgozásában és értékesítésében közreműködik, így az értékesítésből befolyó összegből visszafizeti tartozását. A terhelt 2017. február hónapjáig – az ellene tett büntető feljelentés időpontjáig – folyamatosan arról biztosította a sértetteket, hogy a szállítmány már Magyarországon van, ő maga is épp az ügyintézéssel van elfoglalva. Persze mindez nem fedte a valót, mert H. Gy. semmilyen üzleti intézkedést nem tett, ígéretei a sértettek folyamatos tévedésben tartására és időhúzásra irányultak.
H. Gy. terhelt korábbi rabtársának összesen 24.400.000,- Ft, míg a másik sértettnek összesen 8.800.000,- Ft kárt okozott, amely összegek a nyomozás során nem térültek meg. Mindezek miatt a férfit, mint többszörös visszaesőt két rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta meg a Keszthelyi Járási Ügyészség a Balaton-parti város járásbírósága előtt. A holnapi, első tárgyaláson a vádlottat, illetve tanúkat hallgat majd meg dr. Palotay András büntetőbíró.
Ellopták a „főnök” autóját, míg az a Balaton partján élvezte a nyarat
Szintén holnap, ugyancsak a Keszthelyi Járásbíróságon veszi kezdetét B. G. és társa bűnpere, akiket lopás bűntettével vádolnak az ügyészek. A vádirat szerint az I. rendű vádlott, B. G. a 2015. évtől egy kft. alkalmazottjaként dolgozott és a munkáltatója előzetes szóbeli engedélye alapján jogosult volt a kft. tulajdonában álló gépkocsi használatára.
Az I. rendű vádlott 2017 nyarán – miután megtudta, hogy a munkáltatója a gépkocsival a Balaton-parton hol tartózkodik – magához vette a gépkocsi indítókulcsát, majd vonattal leutazott Zala megyébe és miután a gépkocsit megtalálta, azt engedély nélkül elvitte. A gépkocsival a II. rendű vádlott lakóhelyére ment, ahol a II. rendű vádlott pár nappal később a gépkocsit darabjaira szerelte. Az okozott kár 5.349.000.-Ft, amely az eljárás során nem térült meg. Holnap a vádlottakat és tanúkat hallgat majd meg dr. Benedek Katalin büntetőbíró.
Papp Attila