Pénteken jogerősen is ítéletet mondanak a csaló kanizsai biztosítási ügynök, K. Zs. bűnperében

facebook megosztás

Holnap jogerősen is ítéletet mond a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Rupa Melinda vezette, másodfokú büntetőtanácsa a sikkasztással vádolt nagykanizsai biztosítási ügynök felett, és kezdetét veszi a kerékpárost halálra gázoló S. I. bűnpere is.

Első fokon már bűnösnek mondták ki a biztosítási alkuszt, holnap jogerősen is eldől a sorsa

A vádlott, K. Zs. a Nagykanizsai Járásbíróság Domjánné dr. Kormányos Edit vezette büntetőtanácsa előtt már bűnösnek találtatott, a bűnügy fellebbezés folytán került a törvényszékre. A nagykanizsai járásbíróság által megállapított tényállás szerint a sikkasztással vádolt biztosítási ügynöknek összesen 49 visszaélés róható a terhére.

K. Zs. egy biztosítással foglalkozó kft-nek dolgozott, vállalkozóként. Feladata a biztosítást kötni szándékozók felkeresése, a nyomtatványok kitöltése, és az ajánlattételi díjak átvétele volt, amelyeket csekken kellett továbbítania a biztosító felé. Azonban a vádlott bizonyos esetekben ezt nem tette meg, illetve, többször fiktív szerződéses ajánlatot is kötött, hogy megkapja utána a jutalékot. A K. Zs. által okozott kár egy része a nyomozás során megtérült, így holnap közel 800 ezer forintnyi hátrányt okozó sikkasztás bűntettének a vádjában mondja ki a Zalaegerszegi Törvényszék az immár jogerős ítéletet.

Nem lehetett megmenteni a kerékpáros életét

Holnap első tárgyalására megy a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Kovács Erzsébet vezette büntetőtanácsa elé az a figyelmetlen autós, aki a gyalogátkelőhelyen szabálytalanul átkelő kerékpárost gázolt el a megyeszékhelyen, még a tavalyi esztendő őszén. A biciklis a balesetet nem élte túl: kórházi ápolását megkezdték ugyan, de végül belehalt súlyos sérüléseibe.

Az S. I. monogramot viselő gázoló 2017. szeptember 14-én, 17 óra 05 perckor közlekedett Zalaegerszegen, a kétirányú forgalmat lebonyolító belső elkerülő úton a személygépkocsijával, a Jákum út irányából a Hock János út felé. Utasként a jobb első ülésen feleségét szállította. Ezen időpontban nappali, jó látási viszonyok voltak, a nap a férfinek szemből sütött, az úttest száraz volt, illetve közepes forgalmi viszonyok mellett haladt a forgalom. Amikor S. I. az autójával az elkerülő út és a Vágóhíd út kereszteződését megközelítette, körülbelül 44-46 km/óra sebességgel haladt és mintegy 33-37 méterre volt a kereszteződés után következő, kijelölt gyalogos átkelőhelytől. Ekkor érte el a zebrát a sértett is, aki szabálytalanul akart átkelni rajta: nem szállt le a kerékpárjáról, hanem azon ülve hajtott rá a gyalogos-átkelőre.

S. I. vádlott a sértett kerékpáros úttestre hajtását a figyelmetlensége miatt későn, körülbelül 2,3 másodperccel az elvárható észlelés után vette észre, s ezért lassítás nélkül ütötte el a biciklist. Az ütközést követően a sértett először a jármű motorháztetejére került fel, majd a szélvédő jobb oldali részére is felütközött, s végül az ütközési ponttól kb. 20 méterre, az úttest szélére esett. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 2017. szeptember 30-án este, a kórházban halt meg.  A kerékpáros halálának oka a baleset során elszenvedett sérülések „talaján” bekövetkezett keringési és légzési elégtelenség volt. A sértett halála és a baleset között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

Az igaz ugyan, hogy a baleseti veszélyhelyzetet a sértett idézte elő azzal, hogy a kerékpáron ülve hajtott rá a gyalogos-átkelőhelyre, azonban a baleset a terhelt magatartására is visszavezethető, mert a kellő figyelem hiánya miatt későn észlelte az előtte az úttesten balról jobbra áthaladó kerékpárost, akit ezért aztán fékezés nélkül ütött el. Ha kellően figyelmes lett volna, akkor még az ütközés előtt meg tudott volna állni, intenzív lassító fékezéssel. Mindezek miatt S. I. terheltet közúti baleset okozásának vétségével vádolja a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség, a holnapi, első tárgyaláson a vádlott és a tanúk meghallgatása várható.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.