Már a huszonegyedik következik
Július 6-8. között kerül megrendezésre a XXI. Nagykanizsai Military egyben a második Korosztályos Championátus lovas versenyét a Csónakázó-tónál.
Végh Csaba (balról), Dobri Lajos és Dobri Lajosné ismertették a Kanizsa Lovasklub részéről a jövő heti lovastusa verseny programját
Fotó: Polgár László
A versengés jövő pénteken a díjlovaglással kezdődik 9 órától, szombaton szintén kilenctől a tereplovaglással folytatódik, majd a díjugratás vasárnap 10 órától rajtol a tó melletti festői környezetben.
- Ebben az esztendőben is úgymond a nemzeti kisebb kategóriákra helyezzük a hangsúlyt – mondta el Végh Csaba, a Kanizsa Lovasklub elnöke. - Eltökélt szándéka ugyanis szakágunknak, a lovastusának, hogy kihozzuk a hullámvölgyből és úgy véljük, erre a kanizsai verseny mindig is jó alkalmat kínált, hiszen a két évtized alatt gyakorlatilag a military valamennyi fokozatát megversenyeztettük. Tizenegy kategóriában rajtolhatnak a lovasok, egyben a korosztályos úgynevezett championatot másodszor láthatjuk vendégül. Nem hiányozhat persze a repertoárból a csillagos nemzetközi mezőny sem és a magyarokon kívül csehek és osztrák lovasok is érkezhetnek, eddig összesen 86 nevezést regisztráltunk.
Az örök kérdésre, vajon milyen minőségű pálya várja a versenyzőket, Dobri Lajos tömör válaszát fogadhattuk.
- Jól jött ez a mostani eső – mondta el ma reggel a Zala Megyei Lovas Szövetség elnöke. - Ha ehhez jövő héten már nem csatlakozik égi áldás, akkor kiváló talaj fogadja a lovasokat és lovaikat. Idén is szeretnénk kitenni magunkért, hiszen vallom, igenis nagyobb teret kell szentelnünk a military sportágának, hiszen mégiscsak egy olimpiai számról beszélünk. Ideje elgondolkoznunk azon, hogy idővel sportágunknak olimpiai résztvevője legyen és ehhez az ilyen versenyekkel spékelt felkészülési program úgy vélem, elengedhetetlen. Úgy gondolom, örömmel jönnek ide a versenyzők, akiknek a város segítségével megfelelő feltételeket tudunk biztosítani.
Meg természetesen az utánpótlásnak is, hiszen ahogy más területen, a lovastusa számára is nélkülözhetetlen ez a szegmens.
- Két éve indították el a fiatal lovasoknak ezt a bajnokságát, mi másodszor láthatjuk vendégül a korosztályos mezőnyt – fűzte hozzá Dobri Lajosné. - Ezzel gyakorlatilag az ifjak számára teremtettek olyan lehetőséget, hogy sikerélményeket könyvelhessenek el, mely akár a további pályafutásukra is csak ösztönző lehet. Joggal bízhatunk abban, hogy roppant színvonalas futamoknak adhatunk otthont.
Várják tehát az érdeklődőket, nézőket a szervezők, a kanizsai lovastusa programra egyébként a belépés mindhárom nap ingyenes.