„Az ember lassan megérti a Teremtő szándékát”

Április 13-án – ahogy minden hónap 13. napján – gyalogos zarándoklat indult Kiskanizsáról Homokkomáromba. A Szent Ferenc Zarándokközösség és az útközben csatlakozó hívek lelki vezetője ezúttal a szombathelyi megyés püspök, Székely János volt.

Székely János: Isten a bűneinkkel nem szimpatizál, de velünk nagyon is… (Fotó: Gergely Szilárd)

– Püspök atya, milyen emlékeket őriz az első nagy zarándoklatáról?

– Gimnazista voltam, amikor sok más fiatallal együtt részt vettem egy lengyelországi zarándoklaton: Krakkóból mentünk Częstochowába. Útközben énekeltünk és elmélkedtünk, közben ámulva figyeltem, ahogy a falvakban az emberek kijöttek a házakból és integettek nekünk. Egyszer elkapott minket egy hatalmas eső, és egy templomban húztuk meg magunkat. A helyiek még oda is hozták utánunk óriási kondérokban az ebédet. Azt éreztem, hogy az egész lengyel nép szíve együtt dobban: nemcsak a zarándokok, hanem a helybeliek is örültek, tapsoltak, énekeltek.

 – A Nagykanizsán és a térségben élő hívek minden hónap 13. napján Homokkomáromba indulnak zarándoklatra, hogy részt vegyenek az engesztelőnapi szentmisén. Mi a jelentősége az engesztelésnek?

– Ez a vallási hagyomány a fatimai üzenetekre vezethető vissza, ami, mondhatni, egy kiáltás odafentről. Arra próbálja Európát hívni, hogy maradjon hűséges a régi keresztény gyökereihez. Ez nem valamiféle konzervativizmust jelent, hiszen nem kövekhez akarunk hűségesek lenni, hanem az élet forrásához, a Teremtőhöz, aki erőt ad például ahhoz, hogy a fiatalok bátran kössenek házasságot és vállaljanak gyermeket. Ez nem egy elavult hagyomány, hanem maga a Teremtő, akiből az élet fakad – hozzá kellene visszatalálnunk.

– A híreket figyelve mintha egyre több lenne a feszültség Európában és a nagyvilágban: az elmúlt hetekben a Szíria körül gyűrűző orosz-amerikai konfliktus járta be a sajtót. Ma, ezek között a lappangó indulatok között, mi a feladata, és van-e egyáltalán helye egy keresztény embernek?

– Gyökössy Endre református lelkész egyszer levezette, milyen lenne a világ, ha kivonnánk belőle Jézust. Elkezdte sorolni: nem lenne Michelangelónk, Beethovenünk vagy Pilinszky Jánosunk; nem lennének európai templomok, ingyenes iskolák és kórházak; s még a jogrendszerünk sem létezne. Ezek mind keresztény „találmányok”. Bármilyen meglepő is, ez az egész világ Krisztus és az ő keresztje által vált olyanná, amilyennek ismerjük. A keresztény ember ilyen értelemben nagyon is sokat tehet. Talán gyöngének tűnik, amit képviselünk, de ne feledjük: a mustármag is hatalmas fává terebélyesedik. A magyar nép történelmének a sziklái, és mindenekelőtt Szent István hite és országfelajánlása megtartott minket a Kárpát-medencében, holott a tatárjárás alatt az országnak körülbelül az egyharmadát, a török ostrom alatt pedig a felét kiirtották. Kétmillió magyar maradt, mégis a nemzetünk újjá tudott születni. Ez egy valóságos csoda, ami azt támasztja alá, hogy a hit óriási erő.

– Nem olyan rég Nagykanizsán járt Kerényi Lajos piarista szerzetes, akinek az életét számtalan megpróbáltatás kísérte végig, mégis, amikor az emberiség jövőjéről beszélt, rendületlen optimizmusának adott hangot. Ön szerint milyen irányba mutatnak a mostani folyamatok?

– Azt szoktam mondani, mai hasonlattal élve, hogy a világ hardware-ét – az atomokat, a molekulákat, az életet – a teremtő Isten alkotta. Éppen ezért az Ő szoftverei futnak a legjobban az emberi komputereken. Vagyis hosszútávon az Isten gondolata kell hogy győzzön. Az evangélium a legjobb, az emberhez legméltóbb életstílust ajánlja, azaz hogy szeretetben, nagylelkűségben, odaadásban éljünk. Az emberek szíve ebből a titokból lett teremtve, erre mindenki azonnal reagál. A régi egyházatyák úgy mondták: minden ember természete szerint keresztény, a lelke mélyén ez el van ültetve, és ezért én is optimista vagyok. Kétezer éve még sokkal több volt a borzalom és az igazságtalanság a világban, de ebből elkezdtünk kiemelkedni. Az ember lassan-lassan megérti a Teremtő szándékát, és próbál a szerint élni.

– Akkor nem fordulhat elő az, hogy egyszer csak Isten azt mondja: kész, vége, leveszem a kezem az emberekről, hiszen már hatezer éve folyamatosan szembe mennek az akaratommal?

– Van az evangéliumban egy gyönyörű rész, amelyben Jézus azt mondja: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Megint csak Gyökössy Endrét idézem, aki egyszer úgy fogalmazott, mi, emberek akár azt is gondolhatnánk, hogy amennyi szörnyűséget csináltunk, az Isten megundorodott tőlünk, és elhatározza, hogy eltörli a Földet. De Ő nem ilyen. Türelme, irgalma végtelen, egyszerűen nem tudjuk kimeríteni. Bizonyos értelemben az ember nem tudja az Istent megsérteni. Fölöttünk áll, a jóságát nem tudjuk csorbítani. A bűnt nyilván elítéli, és átéli a fájdalmát; haragszik miattuk, de az embert mindig menteni és felemelni akarja: végeredményben azt mondhatjuk, a bűneinkkel nem szimpatizál, de velünk nagyon is.

Nemes Dóra