Nem elégedetlenek

facebook megosztás

Kondákor Emília Cecília, a Kanizsa Box Klub öklözője a napokban olaszországi Roseto degli Abruzzi városában megrendezett női ifjúsági Európa-bajnokságon vehetett részt a korosztályos magyar ökölvívó válogatott tagjaként.



Kondákor Emília Cecília ötödik helyezést hozott az ökölvívó Eb-ről

Emília a korábbiaktól eltérően már nem az 51, hanem az 54 kg-osok mezőnyében indulhatott. A tavalyi év legjobb női bokszolójának választott kanizsai sportoló az első mérkőzésén egy rutinos cseh versenyzővel került össze, aki ellen a taktika az volt, hogy másodszándékból bokszoljon, az ellenfél hibáit kihasználva leforduljon és abból visszatámadjon. Ezt meg is tudta valósítani, melynek eredményeképpen sima technikai és taktikai fölényt alakított ki és egyhangú pontozással hozta a mérkőzést, mellyel be is került a nyolc közé. Az éremért vívott csatában egy helyi olasz versenyzővel kellett mérkőznie és ellenlábasa jókora magassági fölényben volt a magyar öklözővel szemben, ráadásul stílusa is nagyon kellemetlen volt Emília számára. Magyar szemszögből a mérkőzés vége pontozásos vereség lett, ezzel Kondákor az ötödik helyen zárta a női ifjúsági Eb-t.

- Úgy gondolom, az olaszországi is szép eredmény, főképp annak tudatában, hogy egyre több már manapság a jó női ökölvívó a nemzetközi színtéren – fogalmazott a kanizsai bokszoló edzője, Tóth László. - A hölgyeknél is mind több súlycsoport kerül be az olimpiai programba, talán e végett is idén körülbelül másfélszeres volt az Eb-n indulók száma a tavalyinál. Mi is nagy hangsúlyt fektetünk a női ökölvívásra Nagykanizsán, véleményem szerint ezt a helyiek is felfedezték és érkeznek is egyre többen és bátrabban. Topversenyzőnk, Emília is sokat fejlődött, jobb lett a reakciógyorsasága, az azonnali döntéshozó képessége és súlycsoportváltása miatt sokat is erősödött.Nem lehetünk elégedetlenek a teljesítményével, hiszen a két korábbi Európa-bajnoki érme és egy ötödik helyezése mellé begyűjtött egy újabb pontszerző helyet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.