Holnap folytatódik a Zalaegerszegi Törvényszéken a „nagybani” kábítószeresek tárgyalása

facebook megosztás

Holnap „nagybani” kábítószereseket, embercsempészeket, valamint költségvetési és az internet segítségével csalókat is bíróság elé állítanak a megyeszékhelyen.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette

Előzetes letartóztatásban várja a holnapi, folytatólagos tárgyalását az a két férfi, akiknél 2017 tavaszán különösen jelentős mennyiségű kábítószert találtak a rendőrök. A bűnügyben a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa ítélkezik: ha bűnösnek találják Ny. A. terheltet és visszaeső bűntársát, akár 15 évnyi szabadságvesztést is kiszabhat rájuk a bíróság.

Az I. rendű vádlott Ny. A. és visszaesőnek minősülő bűntársa, a II. rendű terhelt R. a tavalyi esztendő elején határozták el, hogy külföldről fognak beszerezni különösen jelentős mennyiségű kábítószert. Ennek érdekében, I. rendű Ny. A. terhelt megbízására F. I. 2017. március 24-én, az Exclusive Change szolgáltató igénybevételével, a Western Union bankon keresztül 768 ezer forintot utalt át egy személynek, Belgiumba. Ny. A. terhelt 2017. április 6. napján, telefonos egyeztetést követően, társával, a II. rendű R. vádlottal együtt Belgiumba, Ostendébe  utaztak, majd innen Hollandiába mentek. Jártak Hágában és Rotterdamban is, majd az egyik város üzleti negyedében Ny. A. terhelt a külföldi kapcsolata, és egy belga állampolgár segítségével kábítószert vásárolt, amelyet betett a gépkocsijuk ülésére.

Ezt követően Ny. A. megállapodott bűntársával, R. terhelttel, hogy a kábítószert a testére erősítve, autóbusszal hozza majd haza. Ennek érdekében a terheltek a kábítószert tartalmazó csomagot felbontották, átcsomagolták, betekerték R. konyharuhájába, majd szürke ipari szigetelő szalaggal rögzítették. Ezután R. a csomagot elhelyezte az utazó táskájába, a szennyes ruhák közé. Miután az autóbuszos hazautazás meghiúsult, 2017. április 7-éről 8-ára virradó éjszaka mindannyian gépkocsival indultak haza, a kábítószert a megbeszélésnek megfelelően, a hasára csatolva R. csempészte Magyarországra. Hazánk területére történő belépésüket követően, az operatív módszerekkel is dolgozó rendőrnyomozók még aznap, kora délután – április 8. napján – 14 óra 40 perckor Ny. A. vonyarcvashegyi lakásán házkutatást tartott, míg vele szemben már a társasház kapujában intézkedtek.

A házkutatás során lefoglaltak egy kábítószer kóstolására előkészített kistányért, benne csíkszerűen elhelyezett fehér színű porral, mellette bankkártyával, és összesodort eurós bankjeggyel. Majd megtalálták a kockás kendőben Magyarországra csempészett kábítószert, sőt, az alapos házkutatásnak köszönhetően még a hűtőszekrényből is kábítószer került elő. Eközben a letartóztatott Ny. A. vádlottól vizeletmintát vettek, amelyből az igazságügyi toxikológiai szakértői vélemény kábítószer fogyasztását (amfetamin) mutatta ki. A bűntársak igazoltatása és járműveik átvizsgálása során ugyancsak kábítószer gyanús csomagok és kábítószerrel szennyezett tárgyak kerültek elő. Mindezek miatt I. rendű Ny. A. vádlottat, valamint II. rendű R. terheltet – őt, mint visszaesőt – különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, társtettesként elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádolta meg a Zala Megyei Főügyészség. Ha a Zalaegerszegi Törvényszék bűnösnek találja őket, akár 15 esztendőnyi szabadságvesztés-büntetést is kaphatnak tettükért.

Embercsempészés bűntette

Szintén a Zalaegerszegi Törvényszékre várnak holnap egy embercsempészt is, hogy jogerősen mondjanak ítéletet tettei felett. A fellebbezett büntetőügy vádlottja, I. S. és egy szintén szerb állampolgárságú ismerőse 2014 októberében megállapodott, hogy megfelelő úti okmányokkal nem rendelkező személyeknek segítenek átjutni Magyarországról Olaszországba. Ennek érdekében vettek egy Mercedes Sprintert, amellyel társa a vádlott útmutatása alapján 2014. október 31-én Budapestre ment, s 25 afgán állampolgárt vett fel a szellőztetés, ülő- és kapaszkodó alkalmatosság nélküli raktérbe. A Sprintert a vádlott egy Renault típusú autóval „előfutóként” kísérte. Őt nem, de a társát megállították ellenőrzésre az M70-es zalai szakaszán. A vádlott ezt észlelve elhagyta az országot. Az utasok fejenként 400 eurót fizettek a fuvarért. Az embercsempészés bűnügyében holnap a vádlott meghallgatása és jogerős ítélet meghozatala is várható az ügyet tárgyaló dr. Rupa Melinda vezette, másodfokú büntetőtanácstól.

Költségvetési csalás bűntette

A Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Gaider Bálint vezette büntetőtanácsa elé lesz hivatalos holnap a költségvetési csalással vádolt F. Gy., aki a vádirat szerint egy zalaegerszegi székhelyű Kft. vezetőjeként követett el bűncselekményeket. Az ügyészek szerint a 2014. évben a társaság árbevételének egy részét és az azt terhelő adót is eltitkolta, a tevékenységi körében kiállított számlákat pedig nem szerepeltetett a Kft. könyvelésében, illetve adóbevallásában sem. A 2015. adóév vonatkozásában adóbevallást nem nyújtott be. A trükközéseivel az állami költségvetésnek összesen 12 millió 890 ezer 321-Ft vagyoni hátrányt okozott.

Többrendbeli csalás bűntette

Szintén a megyeszékhely járásbíróságára, ugyancsak az első tárgyalására megy holnap a többrendbeli csalás bűntettével vádolt N. K., aki a vád szerint 2014 novembere és 2015 szeptembere között rendszeresen hirdetett különféle árucikkeket – karácsonyi dekoráció, üdülési jog, koncert- és meccsjegyek – különböző internetes értékesítési portálokon. A termékek árát előre elkérte (utalással), de a megrendeléseket már nem teljesítette. A vádirat összesen 62 esetet rögzít, esetenként 2.000 és 25.000 Ft közötti kárösszegekkel. N. K. sorsáról dr. Sinkó Vilmos büntetőbíró dönt majd.

Költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti (ellenőrzési) kötelezettség elmulasztásának bűntette

Költségvetéssel kapcsolatos ellenőrzési kötelezettségét mulasztotta el B. É. és társa, amely miatt a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Gaider Bálint vezette büntetőtanács előtt kell majd számot adniuk a holnapi napon. A vádirat szerint a II. rendű vádlott egy Zala megyei székhelyű Kft. munkavállalójaként 2014. II. és III. negyedéveiben végzett gazdasági tevékenysége körében kiállított számlák alapján keletkező árbevételt és az azt terhelő adót a könyvelő elől eltitkolta. Erről adóbevallást nem nyújtottak be. Az I. rendű vádlott, B. É. a Kft. vezető tisztségviselőjeként nem ellenőrizte a gazdasági tevékenység és könyvelés irányítását, valamint az adminisztráció és az adóbevallási kötelezettség teljesítésével megbízott II. rendű vádlott tevékenységét sem. A vádlottak e mulasztásukkal az állami költségvetésnek összesen 3 millió 396 ezer 147,-Ft vagyoni hátrányt okoztak.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.