Elgázolta a szabálytalankodó kerékpárost – a biciklis nem élte túl

facebook megosztás

A gyalogátkelőhelyen szabálytalanul átkelő kerékpárost gázolt el egy figyelmetlen autós Zalaegerszegen, még a tavalyi esztendő őszén. A biciklis nem élte túl. A tanulsággal is szolgáló büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől kértünk tájékoztatást.

Az S. monogramot viselő gázoló 2017. szeptember 14-én, 17 óra 05 perckor közlekedett Zalaegerszegen, a kétirányú forgalmat lebonyolító belső elkerülő úton a személygépkocsijával, a Jákum út irányából a Hock János út felé. Utasként a jobb első ülésen feleségét szállította. Ezen időpontban nappali, jó látási viszonyok voltak, a nap a férfinek szemből sütött, az úttest száraz volt, illetve közepes forgalmi viszonyok mellett haladt a forgalom. Amikor S. az autójával az elkerülő út és a Vágóhíd út kereszteződését megközelítette, körülbelül 44-46 km/óra sebességgel haladt és mintegy 33-37 méterre volt a kereszteződés után következő, kijelölt gyalogos átkelőhelytől. Ekkor érte el a zebrát a sértett is, aki szabálytalanul akart átkelni rajta: nem szállt le a kerékpárjáról, hanem azon ülve hajtott rá a gyalogos-átkelőre.

S. vádlott a sértett kerékpáros úttestre hajtását a figyelmetlensége miatt későn, körülbelül 2,3 másodperccel az elvárható észlelés után vette észre, s ezért lassítás nélkül ütötte el a biciklist. Az ütközést követően a sértett először a jármű motorháztetejére került fel, majd a szélvédő jobb oldali részére is felütközött, s végül az ütközési ponttól kb. 20 méterre, az úttest szélére esett. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 2017. szeptember 30-án este, a kórházban halt meg.  A kerékpáros halálának oka a baleset során elszenvedett sérülések „talaján” bekövetkezett keringési és légzési elégtelenség volt. A sértett halála és a baleset között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

Az igaz ugyan, hogy a baleseti veszélyhelyzetet a sértett idézte elő azzal, hogy a kerékpáron ülve hajtott rá a gyalogos-átkelőhelyre, azonban a baleset a terhelt magatartására is visszavezethető, mert a kellő figyelem hiánya miatt későn észlelte az előtte az úttesten balról jobbra áthaladó kerékpárost, akit ezért aztán fékezés nélkül ütött el. Ha kellően figyelmes lett volna, akkor még az ütközés előtt meg tudott volna állni, intenzív lassító fékezéssel. Mindezek miatt S. terheltet közúti baleset okozásának vétségével vádolta meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.