Árokban kötött ki a kisbusz
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Egy román férfi 2018. április 29-én 11 órakor az M7-es autópályán közlekedett egy kisbusszal Letenye irányából Nagykanizsa felé, amikor a 229+776 km szelvényben eddig ismeretlen körülmények között elveszítette uralmát járműve felett és oldalára borulva, árokba csúszott. A balesetben egy 64 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg egy 52 éves és egy 24 éves nő könnyű sérülést szenvedett - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, bűncselekmény elkövetésén értek tetten őket. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak. Az alkoholszonda hét esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.