„Ezért fel lesz gyújtva a házad!” Intézkedő rendőrt fenyegetett meg egy férfi Borsfán
Csupán a kötelességét teljesítette egy rendőr, mégis, azzal fenyegette meg egy férfi, hogy fel lesz gyújtva a háza. Mind az érintett zsaru, mind pedig a kanizsai ügyészek komolyan vették a fenyegetőzést, és közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatással vádolták meg a magáról megfeledkezett férfit. A vádemelésig jutott büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője adott Szirénarészletekbe menő tájékoztatást.
A büntetőügy sértettje a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőreként dolgozik. A sértett ebben a minőségében 2017. április 20-án, 20.00 órától gépkocsizó járőrszolgálatot látott el járőrtársával együtt, amelyhez egy körzeti megbízott is csatlakozott. A szolgálat megkezdését követően bejelentés érkezett a rendőrségre egy lehetséges bűncselekményről, ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányító Központja ügyeletének az utasítására a sértett társaival együtt a Bánokszentgyörgy, Várföldei utcába ment. A bejelentés igazolást nem nyert, így a járőrök 2017. április 20-án 21.00 óra körüli időben intézkedés nélkül a helyszínt elhagyták. Járőrszolgálatukat tovább folytatták, mikor felfigyeltek egy, a Bánokszentgyörgy, Kossuth utcában Szentliszló irányából nagy sebességgel elhaladó fehér színű Mitsubishi Carisma típusú személygépkocsira. Mivel a gépkocsi lakott területen belül túl gyorsan közlekedett, illetve a járművezető még gyorsított is azt követően, hogy a rendőrautót meglátta, a sértett és társai a szolgálati gépjárművel utána indultak azért, hogy intézkedés alá vonják a járművezetőt.
A Mitsubishi Carisma személygépkocsit ekkor O. bánokszentgyörgyi lakos vezette, aki vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A férfi annyira gyorsan közlekedett az autóval, hogy a rendőrök ugyan utolérni nem tudták, azonban amikor a Borsfa, Zrínyi utca 102. szám előtti enyhén balra ívelő útkanyarulatba ért, a figyelmetlensége és a nem megfelelő sebessége miatt – fékezés ellenére – a járművel letért a menetiránya szerinti jobb oldali füves padkára, majd az ott lévő vízelvezető árokba. Előbb az árok oldalfalának, onnan pedig a Borsfa, Zrínyi és Béke utca kereszteződésénél lévő hídfőnek ütközött, melynek következtében a jármű visszacsapódott az úttestre, ahol végül a tetőlemezére borulva állt meg. A rendőrjárőrök a személygépkocsit követve szintén a baleset helyszínére érkeztek. A történteket látva mindhárom rendőrtiszt azonnal kiugrott a szolgálati autóból, majd – miközben az ügyeleten keresztül mentőt és tűzoltót kértek a helyszínre – az ekkor a motorterénél már füstölő gépjárműhöz siettek, hogy meggyőződjenek a járműben utazók állapotáról. A rendőrök a gépkocsiba bevilágítva észlelték, hogy az autóban kizárólag O. tartózkodik, aki ekkor még eszméletlen állapotban volt, azonban néhány perc elteltével már magához tért és kimászott a gépkocsiból. Ezt követően a körzeti megbízott – hogy a további baleseteket elkerüljék – körülbelül 20 méterrel távolabb ment a forgalmat irányítani, míg a sértett és járőrtársa, O.-t egy takaróra ültették. Időközben a helyszínre érkezett a baleseti helyszínelő is, aki a helyszínelést megkezdte.
Eközben azonban, a balesetnek híre ment, amelyről O. rokonai, így többek között az édesanyja is tudomást szerzett, aki ezután a testvérét, valamint annak élettársát már azzal hívta fel telefonon, hogy „az is lehet, hogy O. meghalt”. O. hozzátartozói, barátai – kb. 10-15 fő – ezért megjelentek a baleset helyszínén, ahol ekkor a helyszínelőn kívül összesen 4 fő rendőr tartózkodott. A megjelentek közül többen, anélkül, hogy a baleset okával tisztában lettek volna, avagy arról meggyőződtek volna, találgatni kezdték, hogy miért következhetett be a baleset, s végül lehetségesnek tartották, hogy O. menekülni kényszerült a rendőrök elől, és ezért borult fel. Az összegyűlt tömegben hamarosan – pontosan nem ismert okból – elterjedt, hogy a rendőrök üldözték O.-t, majd rárántották a kormányt, és ezért következett be a baleset. Az egyik rokon emiatt a helyszínen lévőket hergelni kezdte, azt kiabálta, hogy a baleset a sértett rendőr miatt következett be, akivel ezután közölte, hogy „ennek még lesznek következményei, nem érdekli az sem, hogy ő rendőr, ki fogja csinálni”.
Ezt követően érkezett a helyszínre a vádlott, G., aki ugyancsak a sértetté vált rendőrt okolta a balesetért és kijelentette, hogy „te hajtottad, miattad van a baleset”. Majd – annak ellenére, hogy meggyőződött volna arról, hogy O. az eszméleténél van, illetve, hogy a szakszerű orvosi ellátása iránt is intézkedtek már a rendőrök – megfenyegette a rendőrt: „ezért fel lesz gyújtva a házad”, „nem úszod meg annyival, mint a múltkori Olivéres ügyben, hogy csak meg lett dobálva, hanem most égni fog, fel lesz gyújtva vagy fel lesz robbantva”. G. közölte azt is, hogy „ő otthon fog piázni, és lesz rá tíz tanúja, akkor is, a sértett háza égni fog.” G. a sértett rendőr háza felgyújtására tett fenyegetéseit – a jelenlévő többi rendőr felszólítása ellenére is – többször megismételte, amely a helyszínen kisebbségben lévő, két kiskorú gyermeket nevelő, családos állapotú rendőr sértettben, akinek a lakóházát ismeretlen személyek a hatósági intézkedései miatt korábban már valóban megdobálták, komoly félelmet keltett. Időközben a helyszínre megérkezett a mentő is, amely O. ellátását megkezdte, amely során megállapítást nyert, hogy a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
A fenyegetőzés miatt G. terheltet közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségével vádolta meg a Nagykanizsai Járási Ügyészség.
Papp Attila