Felvizezett gázolajjal próbált zalaiakat becsapni két budapesti férfi

facebook megosztás

Két budapesti férfi könnyelműen azt gondolta, hogy Zala megye könnyű prédát jelent majd nekik, hogy gázolajjal véghezvitt csalásukat elkövessék. Alaposan melléfogtak: a csalás végül nem sikerült, a remélt pénz helyett most vádiratot kaptak a kezükbe. A büntetőügyről dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője számolt be hetilapunk olvasóinak.

A most elsőrendű vádlottá lett G. és társa, a másodrendűként elszámoltatását váró B. terheltek tavaly ősszel azt találták ki, hogy csalás útján fognak pénzt szerezni. A bűnös gondolat szerint egy kisteherautó rakterét 20 darab, 60 literes műanyag kannával rakják majd tele, a kannákba pedig – egyenként – töltenek néhány liter gázolajat, no, meg vagy 55 liter vizet. Arra számítottak, hogy találnak majd olyan balekot, aki beleszagolva a kannába, annak tartalmát majd tiszta gázolajnak fogja gondolni, és megvásárolja. A két, csalásra készülő fővárosi férfi 2017. szeptember 30. napján lépett a tettek mezejére, és aznap, a reggeli órákban budapesti lakóhelyükről az M7-es autópályán haladva először Tornyiszentmiklósig, majd onnan alsóbbrendű utakon keresztül Külsősárdra utaztak egy bérelt Peugeot Boxer típusú kisteher-gépkocsival, amelynek rakterében ott „utazott” a 20 db kék színű, 60 literes műanyag kannában a némi gázolajat tartalmazó, csalásra szánt víz is.

A terheltek a község utcáiban autózva észrevettek egy házat, amelynek udvarán mozgást láttak. G. terhelt a gépjárműből kiszállt, B. vádlott pedig a gépkocsival az ingatlanról nem látható helyre hajtott. G. megszólította az udvaron tartózkodó sértettet és részére gázolajat kínált megvásárlásra. A vételi ajánlat során a sértett megtévesztése végett, valótlanul azt állította, hogy egy építőipari cég munkavállalójaként a Lenti melletti M70-es autóúton végez útépítési munkálatokat, és az ott dolgozó munkagépekben megtakarított gázolajat szeretné értékesíteni. A sértettnek kedvező árajánlatot tett, ugyanis részére a kiskereskedelmi forgalmi értéknél jóval csekélyebb, 210 Ft/liter áron kínált 1200 liter gázolajat megvételre. A sértett az ajánlatát elfogadta és szóban megállapodást kötött a terhelttel a gázolaj megvásárlására. A kannákban egyenként – átlagosan – öt liter gázolaj volt csupán, vagyis körülbelül 100 liter gázolajat tartalmaztak a kannák, amely gázolaj a felvizezés miatt amúgy is használhatatlan volt.

A szóbeli megállapodás után G. telefonon felhívta a közelben, a gépkocsival várakozó társát, a másodrendű B. terheltet, aki a 20 db 60 literes műanyagkannát a sértett külsősárdi ingatlanának udvarára szállította. Az elsőrendű vádlott az egyik kannát kinyitotta, majd a sértett ismételt megtévesztése végett ujjával a kannába nyúlt és azt a leendő vevővel megszagoltatta, miközben valótlanul azt állította, hogy az összes kannában gázolaj található. A terheltek ezután, közösen elkezdték a gépjármű rakteréből kipakolni az abban lévő műanyagkannákat. Azonban a hivatásos gépjárművezető foglalkozású sértettben a terheltek viselkedése gyanút keltett, ezért az eladásra kínált folyadékból mintát vett és megállapította, hogy az nem tiszta gázolaj. Ezt a sértett jelezte a terhelteknek, és közölte, hogy a vásárlástól eláll, mire a terheltek az addig kirakott kannákat azonnal visszapakolták a gépjármű rakterébe, majd azzal elhajtottak a helyszínről, miközben a sértett értesítette a rendőrséget.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy G. és B. terheltek egymással szándékegységben, jogtalan haszonszerzési célból, szándékosan megkísérelték megtéveszteni a sértettet azzal, hogy részére gépjárművek üzemeltetésére alkalmas tiszta gázolajat értékesítenek, holott tudták azt, hogy az általuk eladni kívánt folyadék gázolajat csak elhanyagolható mennyiségben tartalmaz, annak nagy része víz. A terheltek csalárd cselekményükkel összesen 336 ezer forintnyi kárt szándékoztak okozni a külsősárdi lakosnak, mivel azonban a sértett a terheltek megtévesztő magatartását észlelte és a vásárlástól elállt, kára végül nem keletkezett. Mindezek miatt a két budapesti férfit társtettesként elkövetett csalás vétségének kísérletével vádolták meg a lenti ügyészek, sorsukról a Lenti Járásbíróság dönt majd.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.