Ismét összegyűlt a méhésztársadalom legjava Nagykanizsán

facebook megosztás

Harmadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi méhészkonferenciát, ahová a hazai szakemberek mellett Horvátországból és Szlovéniából is érkeztek előadók és érdeklődök egyaránt.

Az egész napos rendezvényt Dénes Sándor polgármester nyitotta meg. - Mind tudjuk, hogy a méz az Isten ajándéka, és a mézből készült termékeket mindannyian szeretjük. A méz nem választja meg az embereket, vannak olyan termékek, ételek, amire azt mondjuk, hogy szeretjük, vagy épp nem szeretjük, de a mézet mindannyian – a legkisebbektől az idősödő társainkig – szívesen fogyasztjuk.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő emlékeztetett, sok kárt és nehézséget okozott a méhészeknek, hogy az elmúlt években megjelent az uniós piacon a hamis méz. De nem csak ez nehezíti a méhészek munkáját. A konferencia legfőbb témája a varroa atka, azaz az ázsiai méhatka elleni megfelelő védekezés volt.

Somogyi Gyula, Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesületének elnöke kifejtette, a konferencia megszervezésének egyik fő indoka a segítő szándék volt. – Próbálunk segíteni a méhésztársainknak, méhész barátainknak. Megtalálhatók közöttünk Magyarországról, Horvátországból, Szlovéniából érkező kollégák. Méhészetünk egyik legnagyobb problémája az atkafertőzés, most ezt a témát járjuk körül, s igyekszünk támpontokat adni méhészeinknek.

A kártevő ellen gyakran vegyszereket használnak a magyar méhészek, azonban természetes anyagokkal is lehet védekezni. Erről Dr. Hegedűs Dénes, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökhelyettese tartott előadást az érdeklődőknek.

- Megvan a lehetőség az atka elleni védekezésre, alternatív módszerek alkalmazásával alacsony szinten lehet tartani az atkalétszámot. Illetve olyan természetes anyagok használatával, bevetésével, amelyek a mézben semmiféle kárt és maradványanyagot nem okoznak.

A konferenciát a szakmai programok után kötetlen beszélgetés, valamint mézkóstolás zárta.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.