Hivatása volt a szeretet

„Nagyon kicsi lélek vagyok, aki csak nagyon kicsi dolgokat tud felajánlani a Jó Istennek” – ez a gondolat határozta meg Lisieux-i Kis Szent Teréz életét, aki a földi mennyország titkát hagyta a katolikusokra. A karmelita nővér hitt abban, hogy még a legapróbb lemondásokban és leghétköznapibb jó cselekedetekben is megmutatkozhat a Krisztus iránti végtelen szeretet. Emléknapját október elsején tartja az egyház.

1873-at írunk: szebben nem is kezdődhetett volna az új év az alençoni órásmester, Louis Martin számára: felesége, Zélie-Marie január 2-án kislánynak adott életet. A kis Marie Françoise-Thérèse, vagyis Teréz már a kilencedik gyermek volt a családban, de négy testvérét soha nem ismerhette meg. A szülők, akik valaha maguk is szerzetesnek készültek, az őket ért veszteségek után sem fordultak el Istentől, és még rajongóbb szeretettel dédelgették gyerekeiket. Különösen Terézt, akit csak úgy emlegettek, mint a „kis királynőt”.

– Már egészen kiskorában kitűnt a többi gyermek közül – kezdi Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa. - Az elbeszélések szerint még hároméves sem volt, amikor Jézusra terelődtek a gondolatai. Csinált magának egy kis rózsafüzért, és azon számolgatta, hogy egy nap mennyi jó cselekedete volt. Esténként aztán odavitte a láncot az édesanyához, és beszámolt neki arról, aznap mit tett másokért.

Teréz, ha néhány évtizeddel később született volna, bizonyára alapos fejtörést okoz a fejlődéspszichológusoknak: semmilyen gyermekkori, viselkedési sémának nem felelt meg. Amikor elvették tőle a játékát, nem sírt vagy panaszkodott: inkább arra gondolt, ha felülkerekedik bánatán, Jézus kedvére tesz. Megpróbáltatásokból pedig bőven kijutott neki: négyévesen elvesztette édesanyját, 8 évesen pedig ő maga esett ágynak: az amúgy is sokat gyengélkedő kislány élet-halál közt lebegett, de megjelent előtte Szűz Mária, aki egyetlen mosolyával meggyógyította.

– Ezekben az években már iskolás volt, a bencés apácáknál tanult. Első pillantásra egy átlagos kisgyerek benyomását keltette: hol csendes, visszahúzódó volt, máskor kicsattant a jókedvtől. Gondolkodásban azonban megelőzte kortársait – mondja Imre atya. – 13 éves volt, amikor megtért. Két nővére akkor már csatlakozott a karmelitákhoz, ő pedig egyre sürgetőbb hívást érzett arra, hogy kövesse Marie-t és Pauline-t a rendbe.

Életének meghatározó eseményeit nemcsak a fennmaradt elbeszélésekből ismerjük: a leghitelesebb forrás az a memoár, amin 1895-ben kezdett el dolgozni. Ebben megtéréséről azt írja: rájött, hogy neki az a mennyország, ha jót tehet a földön. Ezután még inkább a krisztusi szeretet határozta meg mindennapjait, s nemcsak az emberekhez volt jóságos, hanem az állatokhoz is.

– 1887 novemberében apjával, nővérével és zarándokok egy kisebb csoportjával Rómába ment: tudta, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy felvegyék a karmelita rendbe, ezért a pápa közbenjárását akarta kérni, ebben pedig az egyházi etikett sem akadályozhatta meg – folytatja a lány történetét Szűcs Imre. – A pápához nem szólhatott akárki, csak akit a szentatya megszólított. Ezzel szemben Teréz az első adandó alkalommal XIII. Leó elé vetette magát, és megcsókolta a lábát, úgy kérte, engedje a karmeliták közé. A jóságos pápa próbált diplomatikus lenni, Teréz azonban kötötte az ebet a karóhoz: tudta, XIII. Leó akaratával úgysem mehet szembe senki. Vágya végül – hosszú és türelmetlen várakozás után – 1888. május 9-én teljesült.

Teréz tehát magára öltötte a karmeliták barna habitusát, s hivatásául választotta a szeretetet. Imádságait a papokért ajánlotta, életét pedig a lelkek megmentésére tette fel. Elhivatottságához kétség sem férhetett, de a kínzó kételyek őt sem kímélték. Naplójában lelki szárazságra panaszkodott.

– Szinte ahogy átlépte a rendház küszöbét, a gyengélkedőre vitték, ráadásul már az első perctől a rendfőnöknő szurkálódásainak kereszttüzébe került. Természetesen neki is voltak kétségei, de ezeket legyőzte: rájött, hogy vívódásai akadályt gördítenek Isten és ő közé, de ha ezeket is felajánlja – mint annak idején, kisgyermekként az apró lemondásait, akkor még közelebb kerülhet a Jóistenhez. Naplójában azt írta: labda akar lenni a Gyermek Jézus kezében, amit a Fiú kedvére rugdalhat vagy leejthet a földre, de miután jó messzire elgurítja, újra a kezébe veszi, és a szívére szorítja.

Teréz, aki verseket is írt, előszeretettel használt költői hasonlatokat: egy helyütt kis fehér virághoz hasonlítja magát, aminek nincsen más célja és vágya, minthogy Teremtője örömére illatozzon, máshol pedig azt írja: olyan ecset, amelyet Jézus arra használ, hogy belefesse arcát az általa kiválasztott lelkekbe. Teréz akár a vértanúságot is vállalta volna, de kis léleknek tartotta magát, aki csak kis tettekre képes – ami érdeme van, az mind az Úrtól származik. Egyebek mellett emiatt tartjuk a kis tettek, a kis út szentjének, de ő a patrónusa a misszionáriusoknak, a tüdőbetegeknek és a virágárusoknak is. Teréz 24 éves korában tért vissza Teremtőjéhez, de a naplójában megfogalmazott gondolatok halhatatlanná tették.

Nemes Dóra