Bátorságuk ma is példa

facebook megosztás

A legbátrabbakra emlékeztek Lovásziban. 1919 nyarán, az első világháborúból hazatért falusiak fegyverrel űzték ki a településükre betörő délszláv szabadcsapatokat. A hősies elődök tettéről már negyedik alkalommal emlékezett meg a helyi önkormányzat és a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. A falu hős lakói előtt Cseresnyés Péter államtitkár is lerótta tiszteletét, és kifejtette, Magyarország napjainkban is kész bárkivel szemben megvédeni nemzeti érdekeit.

– Ahogy az 1919-ben élt lovásziak felismerték a veszélyt, nekünk is be kellett látnunk: több forog kockán, mint azt a felületes szemlélő elsőre gondolná. Európaiságunk, és ezzel együtt minden értékünk, még keresztény hagyományaink is veszélyben vannak. És ahogy a lovászi eleink cselekedtek, mert akkor ezt kívánta a haza, és ezt kívánta ez a térség, most cselekednünk kell nekünk is. Brüsszelben most minden úgy történik, ahogy egy bizonyos ember azt leírta, többször, több helyen, több éven keresztül. Brüsszel most nem Európa érdekeit képviseli, úgy néz ki, hanem a Soros-tervet hajtja végre. Magyarország viszont meg akarja védeni értékeit és érdekeit. Ehhez viszont arra van szükség, hogy érezzék mindenhol Európában, hogy a magyar társadalom kiáll a nemzeti érdekek mellett – hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.