Garázda külföldi fiatalok ellen emeltek vádat
Idén februárban, egy futballmérkőzésre érkeztek Zalaegerszegre azok a lengyel fiatalok, akik aztán ittas állapotban garázdálkodtak és verekedtek a megyeszékhely egyik szórakozóhelyén. A vádemelésig jutott büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztük.
Az öt fiatal, lengyel állampolgárságú terhelt a lengyelországi Krosno városból érkezett Zalaegerszegre 2017. február 10-én, az esti órákban, a másnap megrendezésre kerülő ZTE – Újpest futball mérkőzés megtekintése céljából, a testvérvárosi kapcsolatok alapján. 2017. február 11. napján, 00 óra körüli időben jelentek meg az ittas állapotban lévő vádlottak az egyik zalaegerszegi szórakozóhelyen rendezett szalagavatós bulin, amely rendezvény nyilvános volt, azon bárki részt vehetett. A terheltek a szórakozóhelyen újfent alkoholt fogyasztottak, majd egymással beszélgetve, illetve táncolva múlatták az időt. Éjjel egy óra körül mentek oda a lengyel fiatalok egy társasághoz, amelynek nőtagjaival beszélgetést kezdeményeztek. Mivel a lányok nem szerettek volna velük társalogni, a társaságukban lévő, magyar állampolgárságú, fiatalkorú fiú megpróbálta eltolni a tolakodó módon közeledő lengyelt. Erre fel dulakodás, majd verekedés alakult ki a szórakozóhelyen, amelybe a biztonsági őrök is bekapcsolódtak, megpróbálva megfékezni a fiatal lengyelekből álló, garázda társaságot, nem sok sikerrel. A tömegverekedéssé fajuló dulakodásnak az időközben riasztott, és helyszínre érkező rendőrjárőrök vetettek véget, éjjel negyed kettő tájékában.
A fiatal lengyel terheltek a fenti cselekményükkel olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy másokban – így a nyilvános rendezvényen tartózkodókban – megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, valamint a tettlegességük következtében sérüléseket is okoztak. Mindezek miatt az öt külföldi fiatalt garázdaság bűntettével és testi sértéssel is megvádolta a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.
Papp Attila