Percről percre a közgyűlésről (Folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

12:07 - Polgármesteri tájékoztató - átadják a Bolyait a reformátusoknak?

Horváth Jácint tesz módosítókat: a Tankerület és a Szakképzés terembérlése kapcsán még ne szülessen döntés, mivel nem tudtak egyeztetni az érintett intézmények vezetőivel. A másik a Bolyai átadása a Református Egyházközségnek. A határidővel nincs baj, de meg kell várni a szülők és a pedagógusok döntését, hiszen a szavazás előtt vagyunk. Csak akkor lehet dönteni, ha ez a szavazás megtörténik. Májusi határidő van, a szavazás pedig február elején lesz, tehát idő van. 

Horváth Jácint szerint a terembérlés kapcsán 1-2 hónapon már nem múlik semmi, de úgy nem akarnak döntést hozni, hogy nem beszéltek az érintettekkel.

A Bolyai kapcsán nem ért egyet a módosítással Balogh László, hiszen szerinte kellően körbe van járva.

Schauta Marcell azt kérdezi, miért hozzon olyan döntést a közgyűlés, hogy a Bolyai épülete kerüljön át a református egyházhoz? Szerinte először döntsék el a szülők és a pedagógusok. Hiszen azt mondják, ha nem, akkor nem is kell róla tárgyalni a közgyűlésnek. Megelőzi a szekér a lovat.

Gábris Jácint elmondta, ezt hosszan még nem tárgyalták, de májusig az átszervezésnek meg kell történnie, ha erről döntés van. A februári szavazást azonban szerinte meg kell várni. Nem arról van szó, hogy a városi tulajdon kikerülne a kezük alól. Itt a fenntartói jog változhat, ha ehhez megkapják a zöld utat. Úgy korrekt, ahogy Horváth Jácint azt beterjesztette.

Szavazás az első módosításról: 6 igen 8 nem - elutasítva.

Horváth Jácint módosításairól: 8 igen 6 nem - elfogadva

Horváth Jácint két új felvetéséről: 8 igen 5 nem 1 tartózkodás - elfogadva, Radics Bálint tartózkodott. 

Az év első soros ülésének nyílt része lezárult.

11:51 - Ipari park kijelölése

Horváth Jácint elmondta, nagy területek is vannak, amik így nem értékesíthetők, így lépni kell. A teleknagyságok kialakításához és az értékesítéshez szükséges ez a folyamat. A Tulajdonosi Bizottság kap felhatalmazást a munka elindításához.

A hírt Balogh László üdvözli, hogy végre elindul. Hogy ebben a formában, annak már kevésbé, de menjen a maga útján.

Bizzer András szerint ez az előterjesztés arra bizonyíték, hogy az ÉVE még mindig nem tudja eldönteni, ki foglalkozzon gazdaságfejlesztéssel Nagykanizsán.

Horváth Jácint szerint nagy hibát követett el, hogy nem töltötte fel tagnap az előterjesztést, mert ennyi idő alatt Bizzer András nem tudta értelmezni. Most számonkéri a gazdaságfejlesztést, a Fidesz 13 éve alatt az nem zavarta az alpolgármestert, hogy minden cég ugyanígy megvolt, mégsem tettek egy lépést sem. Az zavarja az alpolgármestert, hogy nincs gazdája az Ipari parknak? Az Ipari park gazdája az önkormányzat.

Bizzer András tudta értelmezni a napirendet, de a kritikához joga van. Szeretne stratégiát látni, de ebben ez nincs. Pedig több mint 4 és fél éve hatalmi pozícióban van az ÉVE. S most itt tartunk.

Fodor Csaba kért szót. BIzzer András alpolgármesternek nevezteti magát, mi akadályozta meg abban, hogy a Fidesz stratégiai elképzelését a közgyűlés elé hozza? Az, hogy soha nem volt ilyen. Csak elmelegszik bent az irodájában, amit elnéznek, mert nem tudnak mit tenni. De azt is elvárják, hogy komoly anyagokat hozzon be, mint például ez a stratégiai gondolkodás. De csak akkor jut eszébe valami, ha egy másik képviselő hoz be előterjesztést, mint most, Gábris Jácint kamerás felvetése. Ez a napirend arról szól, hogy kialakítsák a megfelelő terepviszonyokat az érdeklődök igényeinek megfelelően.

Volt néhány kifejezés, amit Balogh László visszautasít, ilyen a melegszik az irodában mondat. Nem szólítják alpolgármesternek Bizzer Andrást, de azt elvárják, hogy a Tulajdonosi Bizottságot, holott úgy bánnak a közgyűléssel, mintha nem 8:7 lenne, hanem 15:0. S most furcsállkodnak, ha a a Fidesz kritikát fogalmaz meg. Majd idézte a DK politikai megfogalmazását a Fidesszel szemben. 

Bizzer András alpolgármester úr Schauta Marcell szerint említett gazdaságfejlesztési tervet, de csak annyit láttak belőle, hogy ugyanarra a helyre bejelentették a Science Parkot és a Vagongyárat, látványtervekkel. Tehát ezt a stratégiát már elsütötték, pláne úgy, hogy a haknin kívül nem lett semmi. Csak azt lehetett látni, hogy bezárt a Tungsram és a DKG. Akkor mégis hol van a Fidesz gazdaságfejlesztési stratégiája? Mert amit eddig csináltak, az tragédia.

Bizzer András szerint ő is megtapasztalta a DK fideszellenességét, hiszen mindent lesöpörnek, amit ő behoz. Ezért is nem hozott be több előterjesztést. Nagyon reméli, hogy a következő választás úgy alakul, hogy fideszes többség lesz, akkor lesznek terveik és előterjesztéseik, amiknek köszönhetően fejlődésnek indul a város, hiszen most megbicsaklott a fejlődés íve. Ezt kell a jövőben helyrehozni.

Szavazás: 8 igen 0 nem 6 tartózkodás.

11:35 - Kamerarendszer bővítése az Űrhajós utcában és Korpaváron

Gábris Jácint elmondta, a szakmai bejárás megtörtént, kéri, fogadják el.

Balogh László szerint sokan szeretnének még 5 millióból 5 kamerát.

Szabó Szilárd tudja, hogy az itteni szelektív sziget okozza az egyik problémát. Hiszen illegálisan raknak le ide hulladékot. Ennek megállításában segíthet a kamerarendszer. Ezért kérdezi Gábristól, hogy ha a felvételek meglesznek, van-e lehetőség visszanézni azokat a felvételeket, s beazonosítani, hogy kik dobták ki a hulladékot.

Bizzer András is alapvetően támogatja, de ha így marad az előterjesztés, akkor nem fogadja el, mert azt nem tartja jónak, hogy 2024-ben csak ezen az öt helyen legyen bővítés. Szerinte a Keleti városrészben folytatni kell a bővítést. Ezért tesz egy módosítót, 6 újabb helyszínnel.

Gábris Jácint szerint megint keverve van valami. Ha ilyen bővítést akar Bizzer András, hozza be. Szó sincs arról, hogy ez kizárólagos és csak itt lehet bővítés. Azt pedig nem javasolja, hogy Bizzer András ne támogassa a paliniak és a korpaváriak kérését. Amit Szabó úr említ, az a kamera nagyon fontos, de nem a hulladéklerakót figyeli, hanem az egész utcát. Csak azért kihelyezni kamerát, hogy a lerakót figyelje, jogi problémákat vetne fel.

Károlyi Attila kért szót. Mint mondta, hála a jó szagú Szűzanyának, ismét megalakul a Közbiztonsági Alapítvány is. Támogatja Gábris Jácintot, de amit Bizzer András mondott, az is igaz. Legyen Palinban kamera, de legyen a Keleti városrészben is, viszont ezt a rendőrség dönti el, ők javasolnak. Korábban nyilatkozta, hogy a 167 helyszínt gyorsan 200-ra kellene bővíteni. S ezt a Z-net kamerákkal is támogatja. Károlyi is elmondta: a kifejezetten a lerakóra irányított kamera valóban személyiségi jogokat sért.

Fodor Csaba szólalt fel: Hála Isten valóban sikerült bővíteni a kamerarendszert 2023-ban, és igaza van az alpolgármesternek, valóban bővíteni kell a rendszert a Keleti városrészben. Ezért úgy gondolták, most Gábris Jácint igénye jön be 5 kamerával, a következő soros ülésre pedig Horváth Jácint hozza be a Keleti városrész igényeit.

Szavazás: előbb Bizzer András módosítója: 7 igen 0 nem 7 tartózkodás - elutasítva, Károlyi Attila igent nyomott.

Gábris Jácint előterjesztése: 9 igen 0 nem 5 tartózkodás - elfogadva.

10:58 - A Cseresnyési beszámoló

Balogh László most is elmondta, ez nem méltó egy közgyűléshez. Hangsúlyozta, sokat tárgyal a nagy többséggel megválasztott országgyűlési képviselővel.

Károlyi Attila vetette oda mikrofonon kívül: nagy többséggel - kérdőjel...

Balogh László nem akar vitát, de áll elébe.

Schauta Marcell hónapok óta mindig elmondja: a napirend kapcsán érdemleges mondata nincs a polgármesternek. A magánbeszélgetéseikre valóban senki nem kíváncsi, a város egyeztetésekre lennének. De úgy tűnik, semmit nem csinálnak, de akkor ezt kell leközölni, viszont akkor kár volt Cseresnyés Pétert és Balogh Lászlót megválasztani.

Fodor Csaba is elmondta: a magánbeszélgetések senkit nem érdekelnek. Az érdekli őket, amik a városvezetést érintik. Ezekről a tárgyalásokról viszont időben kérnek tájékoztatást. Hiszen ez eddig úgy nézett ki, hogy Cseresnyés Péter, mint egy rendes hivatalnok, pénteken 8-kor beül az irodájába és kiadja az utasításait. Holott ehhez jogilag sincs felhatalmazva. Felmerülnek olyan kérdések, amik valóban nem kerülhetnek ide, mert idő előttiek vagy nem nyílt ülésre valók. De azt is elmondta az ÉVE-frakció, hogy kerülhet ez a szemelvény zárt ülésre is. A cél az, hogy a szándék alapján fel tudjanak készülni a következő lépésre. Viszont, ha ez nem történik meg, akkor ne csodálkozzanak, ha a többség azt mondja, hogy nem volt idejük kifejteni a véleményüket, így utólag szeretnék azt megtenni.

Balogh László rövid és velős véleménye: kár volt ilyen határozatot hozni, ez nem illik bele a közgyűlési menetbe. Tudomása szerint ilyen napirend sehol máshol nincs. Ez olyan, mint a Modern Városok Program napirendje volt, ami hála Isten véget ért. Itt a napirendre érti Balogh László a hála Istent. Ebben a ciklusban úgy tűnik, ez a vita marad. Követelik, hogy váljon konkréttá, higgyék el, hogy megteheti és órákig szidhatja az ÉVE döntéseit. Legutóbb beszéltek arról Cseresnyés Péterrel, hogy közvilágítási rekonstrukció egy sikertörténet. Ez annak köszönhető, hogy a kedvezményes hitelt ő javasolta. Míg az ÉVE az ESCO-t erőltette, de hála Isten megváltoztatták az elképzelésüket. Így megmentették a várost egy több 100 milliós hátránytól. Zárásként: Balogh László meg tud állni a jó Isten előtt.

Közvilágítás fejlesztése: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202311/s-lon-vilagossag-indul-a-kozvilag…

Bizzer András azt kéri Fodor Csabától, hogy mikor lett ok nélkül péntekenként becitálva  jegyző. Majd az alpolgármester is megemlítette a közvilágításnál az ESCO-ötletet, ami több 100 milliós negatív kiadást hozott volna a városnak. De a Fidesz-frakciónak köszönhetően, most nyereséges lesz a konstrukció.

Károlyi Attila kért szót: Nem véletlen volt az első döntéseik egyike, hogy Cseresnyés úr irodáját megszüntették a hivatalban. Hiszen betelepedett, holott nem ez a feladata. Bár a felszólalásokat nem kapkodja el, hiszen 3 év alatt egyszer szólalt fel. De Balogh Lászlónak biztos elmeséli, hogy mit csinál a parlamentben. Károlyi Attilának erős a gyanúja, hogy Cseresnyés Péter politikai beszélgetések kapcsán járkál be a hivatalba. Néhányszor rájuk nyitotta már az ajtót, de neki Cseresnyés úr nem mondhatja meg a hivatalban, hogy hova mehet be. Menjenek egy cukrászdába, beszélgessenek ott.

Cseresnyés Péter csendmegtörése: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202306/hosszu-ido-utan-szolalt-fel-csere…

Balogh László többször elmondta már, Cseresnyés úrral nagyon fontos a kapcsolattartás. Csúsztatás az, hogy Cseresnyés Péter bárkit politikai témában számon kér. Balogh László elmondta, ő a köztisztviselőket nem vonja be a politikai csatákba. Summázva: vonják vissza a napirendet.

Schauta Marcell ismét: a közgyűlést úgy kezdte, hogy a rezsivédelmi alap nem lett felosztva, így nem lett beterjesztve a költségvetés. Nem tudja, felvetette-e Cseresnyés Péternek, hogy lobbizzon, mert az alap nélkül nem lesz költségvetése Nagykanizsának. De egy másik esetben nagyon sikeresen lobbiznak: a Civil Alap kiosztását nagyon jól ki tudták lobbizni. Miközben az egyik alapítvány elnöke itt ül a hátsó sorban. Ezt el tudták intézni.

Erről bővebben itt írtunk: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202401/kampanyra-megy-kanizsan-csak-fide…

Balogh László elmondta, erre számított, hogy rágják ezt a csontot.

Károlyi Attila vetette oda: milyen csontot? Válaszoljon normálisan.

Balogh László szerint ez nem önkormányzati hatáskör. Így ezt visszautasítja, semmi nem tiltja, hogy ők alapítsanak egyesületet, civil egyesületet.

Fodor Csaba reagál: 2022 nyarán döntötte el az ÉVE, hogy elindul a közvilágítás-rekonstrukcióval. Az világos volt, hogy erre a városnak nincs 1 milliárd forintja, és vizsgálták a lehetőségeket. Most örömködnek Cseresnyés Péternek, holott ez a központi hitelprogram 2023 februárjában lett kiírva, ezt valóban nem tudta az ÉVE-frakció, nem látott előre 8-10 hónapot. Miután a program ki lett írva, indulhattak, hiszen tudták, hogy mit akarnak, hova akarják, hol kell cserélni. De ez csak azért történhetett meg, mert 2022-ben elindították a folyamatot. Elindultak, megkapták a hitel számait, ami kedvezőbb volt, mint az ESCO. Ezért váltott. A beruházás zajlik, s annak örülnek, hogy ennek a városlakók és a Fidesz is örül. Bizzer Andrásnak is reagál: a saját szemével látta, hogy ott volt a képviselő, a komisszárasszony és a jegyző is a polgármester irodájában. De nem ez a lényeg, hanem a tájékoztatás. Legutóbb is már szóba jött a kínai befektetés és az ahhoz kapcsolódó pletykák, amiknek elejét lehetne venni ezzel a napirenddel.

Bizzer András válaszolt: lehet, hogy látta, hogy ki volt ott, de azt nem tudja, hogy miről volt szó.

Schauta Marcell szólt oda: pont ezt kérdezzük.

Bizzer András folytatta: Cseresnyés Péter jelentős szerepet játszott abban, hogy ez a hitel Kanizsa számára elérhetővé vált. Schauta Marcellnek is válaszolt: kap a város a kormánytól pénzt, például azt az 588 millió forintot, amiből rengeteg fejlesztés valósult meg. S ez nem ÉVE-frakciónak köszönhető. De az is elkövetődött, hogy ezt az ÉVE nem tudta elkölteni, ezt is hibaként fel lehet emlegetni.

Fodor Csaba újra: Az 588 millió forint meghatározta az ÉVE-frakció, hogy miket kell elvégezni. Azt kéri az alpolgármestertől, jelölje meg, mi nem készült el a meghatározottakból. Arról nem tehetik, hogy a korábban meghatározott összegeknél olcsóbban vállalták a munkát a kivitelezők. 520 millió forintit ennek a terhére már ki lett fizetve. Miért nem inkább arról beszélhetne az alpolgármester, hogy mi van a Modern Városok Programmal, ami 6 milliárd forintba került a városnak. Mi van a BLG kapcsán elkövetett szabálytalansággal a korábbi városvezetés idején, amit saját zsebből kellett visszafizetni? Az olcsóbb ajánlatokkal jobban járt a kormány, ennyi.

Bizzer András szerint a Víztorony felújítás sokkal bővebb lehetett volna, pont abból a 140 millió forintból. S ennek volt is realitása. 70 millió volt az igazi maradvány, s ehhez jött a kamatbevétel. Ha időben cselekszik az ÉVE, ezt el lehetett volna költeni. Ennek köszönhető, hogy nem lett elköltve ez a pénz a Víztoronyra.

Fodor Csaba hangsúlyozta: a Víztorony mindig prioritás volt. Úgy látszik nem akar emlékezni Bizzer András, holott pontosan tudja, hogy a felújítása bőven meghaladná az 588 millió forintot. S azt is tudnia kellene Bizzer Andrásnak, hogy a Víztorony nem csak Kanizsa tulajdonában van. S azt is pontosan tudja, hogy a kamat akkor jelentkezik, ha eltelt bizonyos idő. Ez így szeptemberben keletkezett, akkor értesítette a városvezetést a pénzintézet. Eztán kellett volna a közbeszerzési kiírást megtenni, aztán a munkát megvalósítani. Erre senki nem vállalt garanciát. Eljártak a minisztériumhoz, hogy például a kiskanizsai járdafejlesztést folytassák, de nem járultak hozzá. Új kiírásra pedig nem volt idő. 

Szavazás: 7 igen 7 nem - Schauta Marcell szavazott át - mint mondta: elfogadja, hogy a polgármester nem csinál semmit.  

 

10:56 - Beszámolók

Múzeum: 14 igen.

KKK: 14 igen

Könyvtár: 13 igen - 1 tartózkodás - Szabó Szilárd tartózkodott.

10:55 - Óvodai beiratkozások 

Májusban tér vissza a lényeg Balogh László szerint, így nem hozott vitát a téma - egyhangú.

10:52 - Honvéd Kaszinó beolvadása

A legutóbb közgyűlésen elfogadta a testület, hogy a váltás megtörténik. Az ütemterv van most itt.

Fodor Csaba elöljáróban megköszöni a Kaszinó munkáját, amit az Adventi Forgatagban tettek. A jövőben pedig azt remélik, még tökéletesebb lesz ez a program. A legutóbbi közgyűlésen már kifejtették, hogy mi indokolja a váltást. A Kaszinó vezetése az ütemtervet elfogadta.

Szavazás: 8 igen, 0 nem, 6 tartózkodás.

10:50 - Vívóterem bővítése

Nem hozott vitát az elvi támogatás - 13 igen, Schauta Marcell nem szavazott.

10:32 - Járatok módosítása

Az Arénát követően több ponton vita nélkül ment át a testület. Most Gondi Zoltán kért szót a kiskanizsai közlekedés kapcsán: a 4-es busz kapcsán a kiskanizsaiak úgy szeretnék, hogy mindennap érintsék a Vásárcsarnokot. Azt is megfogalmazták, hogy a 7 órakor munkakezdőknek problémát jelent, hogy a 6-kor induló járatot törölték, így kérik annak visszaállítását. A hétvégével kapcsolatban is megfogalmazódott egy kérés. A mise kapcsán megoldott a vasárnapi hazajutás, de szombaton nem, mert nem megy végig a 4Y szakaszán. Azt kérik, hogy szombaton is 4Y-ként közlekedjen a busz szombaton 18:50-kor is.

Horváth Jácint kért szót: az indulási jegyzékben némi előrelépés tapasztalható, hiszen nagyobb betűk lesznek. A régi módszer visszaváltására nem volt partner a Volán, de azt sikerült elérni, hogy nagyobb számok és betűk lesznek, hiszen az idősebbek nagyítóval tudták csak elolvasni.

Szavazás: 14 igen.  - 5 perc szünet.

09:50 - Aréna és annak vezetése, meg a Miniszterelnökségi felszólítás

Az első igazán vitás pont jön. A Miniszterelnökség további dokumentumokat kér az Aréna vezetésének váltása kapcsán, szerintük nincs megindokolva kellően ez a lépés, ezért felszólították a Tulajdonosi Bizottságot. Balogh László szerint ebben az a tanulság, hogy az ÉVE-frakció döntése egy szóbeli előterjesztés volt anno, amit azonban sokkal komolyabba, precízebben kellett volna megindokolni, s lám, belefutottak ebbe a hibába, ezért jött ez az előterjesztés.

Fodor Csaba szerint az igazság az, hogy ez egy megfontolt döntés volt, s az eltelt idő is igazolta, hogy a Fidesz által alapított Kft-t megszünteti, s az uszodával közösen vonta össze a működtetést. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a változtatásról szóló levél elment október 2-án, s több mint 70 nap kellett ahhoz a helyi Fidesznek, hogy elérje, hogy szülessen egy felszólítás. De ez csak arról szól, hogy a polgármester és az országgyűlési képviselő a saját városa ellen harcol. De legyen, írassanak ide egy levelet, ezt a Tulajdonosi Bizottság meg is teszi. Ezért arra kötelezi a polgármestert, hogy azokat a dokumentumokat, amiket a Miniszterelnökség kér, azokat szolgáltassa ki. A javaslat így az: a polgármestert kötelezik, hogy a Kanizsa Aréna Nonprofit Kft. megalapítását igazoló dokumentumokat szolgáltassa ki, hogy azokat az ügyvezetőnek átadhassa. Arra is kötelezik a polgármestert, hogy a Miniszterelnökségnek átadott hasznosítási koncepciót, korábbi üzleti tervet adja át a Tulajdonosi Bizottságnak. Ezeket felhasználva, az adatokat aktualizálva, könnyen válaszolni tudnak a Miniszterelnökségnek. 

Balogh László szerint az nem kérdés, hogy ezek a dokumentumok megvannak-e, az viszont igen, hogy az új, fura nevű Kft létrehozása és a pongyolaság nem megengedett. A tavalyi politikai bosszú után a kinevezett Karácsony Károly úr sem tudta, hogy mire kérik fel. Aztán persze beleállt, de ez egy hirtelen döntés volt. Ez is igazolja, hogy miért kell most ezt a felszólítást megoldani. Fodor úr módosítása ügyes megoldás, majd igyekszenek helyt állni, de az biztos, hogy az Aréna ügye nem oldódott meg. Az Aréna költségeit jelenleg az önkormányzat fizeti, ami nincs rendjén, Kanizsa többet érdemel. 

Bizzer András először szólalt fel: szó sincs arról, hogy a Miniszterelnökség bármit hátráltatna. Valójában az ÉVE hozott rossz döntést a váltással. Az a helyzet, hogy Hűbele Balázs módjára döntött az ÉVE, úgy, hogy nem tudták, hogy a támogató jóváhagyására van szükség a váltáshoz. Ezért tart most ott a város, hogy hozzá kell járulnia az Aréna működéséhez. A veszély óriási és anyagilag is rosszul járhat a város, ha ezt a szerződést nem tudják rendezni, nem tudja megindokolni az ÉVE-frakció. Az Aréna szerinte a kezdetektől jól működött, egy jól működő Arénát vehetett át az új ügyvezető.

Fodor Csaba reflektált: a pontosítás kedvéért - ezt a szerződést, amit kérnek jóváhagyni azt az önkormányzat kötötte az Aréna Kft-vel az üzemeltetésre. Majd ügy döntött az önkormányzat, hogy a saját tulajdonát, a saját tulajdonú kft-től odaadja egy másik saját tulajdonú kft-nek, akinek az a dolga, hogy több sportlétesítményt üzemeltessen. Ennyi. De meséljék el, hogy mi az a feladat, ami alapján a Miniszterelnökség ezt nem fogadja el? Jogilag minden rendben volt, elő volt készítve. Mondják már meg, mi zavarja a Miniszterelnökséget abban, hogy a tulajdonos egy másik tulajdonú cégnek adja át a vezetést? Azt leszámítva, hogy politikai feladatként kapták, hogy ezt akadályozni kell? Hiszen minden marad a városnál, csak olcsóbb lett. De ha ez ennyire zavarja a Miniszterelnökséget, akkor csóközön, vegye át az állam. Tárgyalják meg ezt, ez már a kezdetekben is felmerült. De ha már a városnál van, akkor hadd döntse el város, hogy miként üzemelteti. Azt pedig Bizzer Andrásnak üzeni: az ÉVE-frakciót sosem kérte semmire a Miniszterelnökség, ha a Miniszterelnökség kér valamit, azt a polgármestertől kéri.

Szabó Szilárd válaszolt. Mint mondta, Fodor Csaba is úgy fogalmazott, hogy minél jobban működjön az Aréna, akkor nem kellett volna ezt a váltást meglépni. A tavaly májusi döntés nem támasztja alá Fodor Csaba mondatát. Hiszen az előző ügyvezető rengeteget dolgozott azért, hogy ez a csarnok elinduljon és minél több rendezvény legyen. Miközben a kért összeget nem kapta meg, csak csöpögtetve. Emlékszik egy olyan példára is, amikor egy nagy rendezvényt azért kellett visszavonni, mert nem tudott 600 széket megvásárolni. A most kapott levélben pedig szerepel, hogy ezt a döntést nem hozhatta volna meg a közgyűlés. Így ő törvényességi problémát is érez.

Fotó: Horváth Zoltán

Horváth Jácint jött: szerinte már az is baj, ha egy hatékonyabb üzemeltetésre akarnak átállni. De teljesíteni fogják a kérteket, bármennyire is akarják ezt hátráltatni. A 600 szék kapcsán, ez egy súlyos vád, kéri Szabó Szilárdot, ezt tisztázza. Miért nem szólt erről a korábbi ügyvezető? Miért nem kért, hiszen a városban van 600 szék? Ha nem szólt, az egy súlyos vétség, s ezzel már indokolta a leváltását, hiszen ezzel súlyos anyagi veszteséget okozott az Arénának. Felháborító, ha ez így volt, hogy erről az előző vezető miért nem szólt a városnak. Lehet, hogy Szabó Szilárdnak szólt, s jelezte írásban, de akkor ezt mutassa be a frakcióvezető.

Balogh László elmondta, nincs itt a korábbi ügyvezető, így nem méltó az ő kritizálása.

Radics Bálint folytatta: Fodor Csaba úgy kezdte, hogy elmondja az igazságot. Közben az Aréna építése kapcsán lenyilatkozta a Népszavában, hogy nem tartja az egészséges életmód jegyében megvalósíthatónak az Arénának. Minden beruházásnál van egy támogatói okirat, annak a 12. pontja kimondja, hogy az előzetes jóváhagyás szükséges.

Megkötöttük a vagyonkezelési szerződést? - mikrofonon kívül szólt oda Horváth Jácint és Fodor Csaba.

Így Radics Bálint nem gondolja, hogy jogilag ez megfelelő.

Szabó Szilárd jött. Még egyszer elmondja, a vita le volt zárva, ő még megkaphatta a szót, s azóta elszabadultak az indulatok. Visszautasítja Horváth Jácint kirohanását, amit betud a kampányidőszaknak. Arról beszélt, hogy az előző ügyvezető idején már lehetett tervezni előre, megadta, hogy mi az a támogatás, amivel biztosítható a működés. Ha nem kapja meg a kellő támogatást, akkor nem tud ilyen beruházásokat megvalósítani, s azért nincs, mert csak csepegtetve kapta meg a forrást. A mostani ügyvezető is azt a pénzt kapja, amit Fitos úr megjelölt, így ez is igazolja az ő igazát. Ha meg tudta volna vásárolni a kellő széket, akkor megtette volna, de a közgyűlés útján ezt nem lehetett volna 2 hét alatt megvalósítani. Így arra kéri Horváth Jácintot, ne fordítsa ki a mondatait.

Fodor Csaba reflektált. Nincs aláírva vagyonkezelési szerződés, így jogszerűen jártak el, hiszen ez előtt kérték a Minisztérium hozzájárulását. Csak nem értik, miért akarja ezt megakadályozni a Fidesz. Nem kell Horváth Jácint felszólalását félremagyarázni - Szabó Szilárd azt állította: elmaradt egy rendezvény, mert nem volt pénz és nem volt szék. Jelölje meg, melyik volt az a rendezvény, ami ezek miatt elmaradt. Ha ezt nem teszi meg, azt lehet állítani, hogy Szabó Szilárd hazudik.

Szabó Szilárd úgy tudja, Fodor Csaba királlyá koronázása lett volna a rendezvény. A hazugságot pedig nem vonja vissza Fodor Csaba, hiszen ez mindig kijön a száján.

Fotó: Horváth Zoltán

Balogh László szerint ez nem méltó a közgyűléshez.

Fodor Csaba elmondta: ha megmondja, hogy melyik volt ez a rendezvény, Fodor Csaba nyilvánosan bocsánatot kér.

Horváth Jácint jött: ő nem kapott választ a kérdéseire, nem von vissza semmit, hiszen nem kapott választ Szabó Szilárdtól. Aki ráadásul a költségeket is keverte a felszólalásában. Egy a lényeg, hogy a vádat nem alapozta meg.

Szavazás a módosítóról: 8 igen 6 nem.

A teljes napirendről: 14 igen.

09:47 - KKK vezetése

Két pályázó volt, a jelenleg regnáló vezető, Kovácsné Mikola Mária és Farkas Tibor. Farkas Tibor azonban küldött egy levelet Balogh Lászlónak, hogy visszavonta a jelentkezését. Horváth Jácint kiemelte a napirend kapcsán, hogy jól látható volt, a pandémia ellenére, hogy példás munkát végeztek. A szavazás alapján a testület támogatja Kovácsné Mikola Mária további munkáját.  

09:10 - Interpellációk

Berta Krisztián kezdte: Eötvös téri okospadok témájában köszöni a választ és az azóta kapott tájékoztatást is. Utóbbi miatt szeretné kérni a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési csoport segítéségét, hogy emiatt szervezzenek egy lakossági fórumot a közös képviselők bevonásával. A másik felvetése az volt, hogy pár hónapja az E-on dolgozott a Csengery úton a Kisfaludy és Zrínyi utca közötti szakaszán a járdán. Több ott lakó nehezményezte a helyreállítási munkák minőségét, így szeretnének kérni az E-ontól egy állásfoglalást, hogy ez a végleges vagy tervezik-e „normálisan” leaszfaltozni azt a részt.

Károlyi Attila folytatta: Rozgonyi utcával és az ottani közlekedéssel kapcsolatban meg kell vizsgálni, hogy a pénztárgépeket javító cég vonalában egy gyalogátkelőhellyel legyen kiemelve az utca. Autók is parkolnak ott és óvoda is van a helyszínen. A rendőrség és a Via, valamint a város ezt vizsgálja meg. Visszatér a Képtárra is, és mindig visszafog, amíg ez nem oldódik meg. Zala vármegye eldöntötte, hogy visszaadná a városnak a Képtárat, de a miniszter úrhoz úgy került be, hogy vagy megveszik vagy odaadják.

Képcsarnok előzmény: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202310/tovabb-huzodik-a-kepcsarnok-ugye

Ilyen esetben nagyon sokat számít, hogy a felkent képviselő, hogyan lobbizik. Ha ezt Cseresnyés Péter nem vállalja fel, akkor ő bejelentkezik Lázár Jánoshoz, hiszen személyesen ismeri. Kiemelte a Vasemberház árkádját - szégyenkezhet az önkormányzat az állapota miatt. A nagymamája azt mondta egyszer: hogy milyen ruha van rajtad, azt látják, de hogy mi van a hasadban, azt nem. Ergo ezt az állapotot nem tűrheti a város. Csokonai Vitéz Mihály mellszobra kapcsán is tájékoztat Károlyi: járt az Örökségvédelmi Hivatalnál, minden irodalom nála van, Ez a szobor most nincs jó helyen, hiszen csikkeket és Balaton szelet papírokat nyomnak bele, el kell onnan költöztetni. Mindig elmondják, hogy Kanizsa Csokonai város, akkor ezért tenni kell. Tájékoztatja a közgyűlést, hogy a Rózsa-Hevesi körforgalom tervezése zajlik, meg fog épülni. Az egész város guvadt szemekkel nézi, hogy mi lesz, de meg fog épülni.

Fotó: Horváth Zoltán

A körforgalom-ügy is nagyot ment Kanizsán: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202401/a-polgarmester-hatraltatta-a-heve…

Végül a Dózsa 117-el fejezi be - részt vett egy lakossági fórumot. Méltatlan az ottani helyzet. Az ottani "utak", amiken közlekednek, magántulajdonban vannak, az épületek elkészülte után, nem adták át az önkormányzatnak az utakat. Ezért nehéz a helyzet, hiszen így a város nem tud beruházni, viszont akik ott vannak, 30 éve szívják ezt a helyzetet. A Mészáros Lázár utca végén dzsungel van. Azt pedig nem teheti meg a város, hogy Szabadhegyen épít egy utat, míg a Dózsában az érintettek a sötétben közlekednek. Orbán Viktort idézi Károlyi: Ennek a vircsaftnak véget kell vetni!

Balogh László sok mindenben egyetért. A Képtár ügyében ő is elindult, reméli, célt is érnek.

Szabó Szilárd jött, 3 témával. A Médiaházzal és a Kanizsa Újsággal nyitott. Korábban az volt a gyakorlat, hogy a közgyűlés döntött arról, hogy milyen keretek közt jelenik meg a Médiaház kiadásában. Így volt ez 2023-ban is, ahol a közgyűlés elfogadta a megjelenés kereteit. S ilyen döntés 2024-ben még nincs, mégis megjelent az újság, már többször - igaza van a frakcióvezetőnek, valóban, már kétszer megjelent lapunk idén, hiszen végezzük a munkánkat - arról szeretne információt kapni, ez akkor most mi alapján történt meg. A második felvetése a Kórház - Teleki út környezetéből jön. Elkezdődtek ott az útfelbontási munkák, a körforgalom kijáratnál felmartak egy szakaszt. Nagyon sok panasz érkezik, hogy munka már nincs az aszfaltnál, de lassítja a forgalmat, így helyre kellene már állítani a burkolatot.

A Burger King munkáit említette Szabó: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202401/korhaz-korforgalom-marciusban-nyi…;

Végül a zártkerti ingatlantulajdonosok kéréseit ecsetelte, amit mindig átad a Via Kaizsa felé is.

Gábris Jácint több szakasz aszfaltjavítását kérte, ilyen a Magyar utca, Dózsa utcától az Inkey kápolnáig, Förhénc öreg és új részt összekötő rész. De rossz állapotban van a palini iskola Alkotmány úti becsatlakozása is. Azt kéri, hogy a Tankerülettel összefogásban vizsgálják meg, milyen forrásból tudnák megoldani ezen rész helyreállítását. Palin esetében az orvosi rendelő utcafronti táblájának cseréjét és a kavicsos parkoló helyrehozatalát is kérte.

Radics Bálint: Többször jelezte már a Trippamer utca állapota nem megfelelő. Nincs buszöböl, nincs buszváró. Korábban az volt a válasz, hogy az uszoda beruházása miatt kell várni, de most már nincs tovább várni.

Érdekes megfogalmazás volt ez Radics Bálinttól, hiszen a kormány vonta vissza az uszodaprojektet, 4 másik kanizsai ígérettel együtt: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202312/elusztak-az-uszodai-almok-de-jats…;

A mezőőrszolgálattal folytatta a szentgyörgyvári hegy és a Mórichelyi-halastavak kapcsán. Utóbbi területről keresték meg Radics Bálintot, miszerint ott nem ért el eredményt ez a szolgálat. A tagdíjat a jövőben is befizetnék, de az inkább az útfejlesztésre fordítanák. Azt kérik, hogy ez a szolgálat így ne folytatódjon vagy fejlesszék fel. 

Tóth Nándor folytatta az utak helyzetével, főleg Kiskanizsán. A sok csapadék miatt több kátyú keletkezett, mint korábban. Kéri a Viát, hogy az ütőkátyúkat tömjék be. A másik a postával kapcsolatos: örülnek neki, hogy működik és a vállalkozó is megtalálta a számítását. A parkolás viszont problémás, megoldás lehet, ha a Via megvizsgálná azt, hogy helyezzenek ki egy táblát, hogy bent lehet parkolni. A harmadik a buszközlekedés. Örül, hogy ma tárgyalnak róla, de megkeresték, hogy a 4Y járat érintse a Kalmár utcát.

Dénes Sándor is felszólalt. A polgármester is csatlakozott a kiskanizsai posta ügyében, ahol megnövekedett a forgalom. Ott egy kijelölt gyalogátkelőhely is kellene, ezt szóban már jelezte a Via-nak.  Ezzel az interpellációk szakasza lezárult.

09:05 - Kezdés

Balogh László elmondta, a rezsivédelmi alapot meg kell várni, ezért nem terjeszti be a költségvetést. Erdős László nincs jelen az ülésen, 4 napirendet felvett a polgármester.

Horváth Jácint javasol még egy napirendet: az új Ipari parkban értékesíthető telkek kialakítása a téma. Szóban, de készült, így az írásbeli változatot is ki tudja most osztani.

Bevezető gyanánt

Érdekes szemelvénye 2024 első közgyűlésének, hogy a legfontosabb nem az, hogy milyen napirendek lesznek, hanem az, hogy mi nem lett beterjesztve. Az ugyanis már néhány napja kiderült, hogy januárban biztosan nem lesz elfogadott költségvetése Nagykanizsának.

Ennek minden bizonnyal a rezsivédelmi alaphoz van köze, ugyanis a kormány még nem döntött az elosztásról. E kapcsán Horváth Jácint már korábban nyilatkozott lapunknak. A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, a kormány idei megszorító intézkedései összesen 1600 millió forintot vesznek el a kanizsaiaktól, hiszen 893 millió forint szolidaritási adót szed be a várostól a kormányzat, amihez még hozzáadódik, hogy Kanizsa 569 millióval kevesebb működési támogatást kap, mint tavaly. S még mindezekhez jön a szintén elvont gépjárműadó, cirka 200 millióval. Horváth úgy fogalmazott, csak akkor lenne elégedett, ha a kormány a rezsivédelmi alapból 1,6 milliárd forintot adna Nagykanizsának, hiszen ezzel az összeggel lehetne biztosítani a 2019-es szintet.

A tegnap esti polgármesteri poszt alapján, vitás pont lehet az Aréna üzemeltetése, de összességében - Balogh Lászlót idézve - csendes közgyűlésre számítunk.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.