„Élj úgy, hogy szüleid büszkék legyenek rád, gyermekeid példaképnek válasszanak”

A Thúry Vitézlő Oskola egykor néhány barát közös tenni akarásából indult. 2006-ban a Thúry Históriás Napok keretében íjászversenyt szerveztek, majd azt követte a Wass Albert íjásztalálkozó. Aztán hosszas egyeztetések és szervezést követően megalakulhatott az NTE 1866 íjász egyesülete. Ekkor hivatalos formában működtek tovább, majd Thúry Baranta néven a hagyományos magyar harcművészeté lett a főszerep. A testedzést és gyakorlásokat mindig kiegészítette a kulturális tevékenység. Így kezdődött a Népi Visszaemlékezés, majd az Oskolaestek és a Legendás tanítóink sorozat. Állítottak emlékoszlopot Miháldon és Nagybakónakon, a Zrínyi család és Nagykanizsa város címerét elhelyezték a Zrínyi-iskola falain. Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola megálmodója, vezetője számos, eléggé sajátos rendezvény szervezője a városban.

– Hogyan is kezdődött? – kérdeztük elöljáróban az Oskola vezetőjétől.

– Hogy itt a hazánkban jobban érezzük magunkat és a gyermekeink itt akarjanak boldogulni, a szemükben fel kell értékelni kulturális sajátosságainkat. Ami csak a miénk, amit mi örököltünk és nekünk kell továbbadni. Bárhogy fordul a világ kereke, ezekre a kincsekre mi fogunk vigyázni – jelentette ki határozottan. – Olyan ez, mint egy szép könyv a világ könyvtárában, ráírva: Magyarország. Másnak nem érték. Ha a mi csemetéinknek sem lesz az, akkor rengeteg időt elfecséreltünk. Ritkán és nehezen hozzáférhető emberi test birtokába jutottál, nincs idő tévutakra – figyelmeztet a Tibeti halottaskönyvből vett idézettel Vörös András. – Merítünk az előttünk éltekből, a hősies magatartásuk példát ad és próbáljuk közvetíteni a gyermekeink felé. Ehhez rendezvények, események kellenek. Ezzel kezdődött.

– Hol találkoznak az Oskola tagjai?

– Valós közösségi munka akkor végezhető, ha van közösségi tér, klubhelyiség. Nekünk ez a Thúry Baranta Barlanggal kezdődött, majd az Ady Endre utca 1. szám alatt találtunk menedékre. Mindkét helyen folyamatosan edzéseket tartottunk és kulturális programokat szerveztünk. Valójában két csoportra oszthatók a rendezvények. Valaki megálmodta, nekünk tetszett, és rácsatlakoztunk, de azt már a magunk módján tettük. Ilyen a Tündérkert-mozgalomhoz való csatlakozás, az őshonos, Kárpát-medencei gyümölcsfák ültetésével a Csónakázó-tónál. Arra azonban még egyetlen városban sem volt példa, hogy az Aradi 13 tiszteletére és 13 közösséggel. Továbbá ilyen a Fénylánc Magyarországért rendezvény, amit december 21-én, a téli napforduló éjszakáján gyújtanak, amit mi Fényportyával, egy hosszabb gyalogúttal egészítettünk ki. Szerveztünk íjászversenyt Thúry György, majd Wass Albert emlékére. Amióta van saját klubhelyiségünk, a 25 órás Wass Albert felolvasómaratont mindig megrendezzük. A Thúry Vitézlő Oskola belvárosi bérleménye olyan, mint egy múzeum, aminek az ajtaja nyitva van azon emberek előtt, akik szeretnének ott eseményeket szervezni – jegyezte meg.

Öt éven át tartottak, minden hónap első szombatján azok a sajátos események, amelyek mindig lehetőséget adtak érdekes és nagyszerű emberekkel való találkozásra. Voltak köztük Gulágot megjárt idős emberek és ’56-os hősök. Említésre méltó lehet többek között a Pünkösdi Királyválasztás, a Vitézlő Rendek Családi Napja, mégis a végvári hagyományőrzés tekintetében a Thúry Portya rendezvény az, ami a legtöbb látogatót vonzza. Ez egy kétnapos esemény. Az első a kultúra jegyében előadásokkal zajlik, a második egy tiszteletadó zarándoklat a Nagy Thúry György utolsó ütközetének a színhelyére.

Az Oskola említésre méltó eseménye még a háromnapos, ’56-os kerékpáros emlékút Nagykanizsa és Budapest között, 60-70 éves kerékpárokkal a kort idéző ruhákban. Magyar rekord is köthető a közösséghez, a polifoamos szablyacsata több mint 400 diák részvételével zajlott le 2018. április 6-án a Nagy Thúry György tiszteletére az Erzsébet téren.

– Minden zarándokutukra igaz az a megállapítás, hogy nem igényel emberfeletti teljesítményt, a tiszteletadáshoz azonban társulhat némi áldozatvállalás.

– Valójában egy gyermek felnevelése is ilyen „áldozatvállalások” tömkelege, ami persze legkevésbé sem veszteség, csupán időnként lemondást igényel. A nemzetté válás is lehet ilyen, egy társadalom „felnevelése” is áldozattal jár.

Így, 18 év szervezési munkáját tekintve elmondható, hogy meg kell tanulnunk helyesen szeretni a hazánkat. Megérteni, hogy nem ellenségképek kellenek, hogy nem a bűntudat és a sajnálkozás visz előre és legkevésbé a gyűlölet. Az ember közösségi lény, önmagában nem is értelmezhető. József Attila szavaival szólva: Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.

Ami már jól látszik, ahhoz, hogy a „munka el legyen végezve” kellenek barátok, szövetségesek és támogatás. Ami nem igazán pénzbeli, inkább lelki. Akkor majd pénz is kerül valahogy, mindig amennyi kell.

A jövőt illetően nagyszerű lenne, ha szabadtéri táborhelyet tudnánk kialakítani Nagybakónakon, az Oskola székhelyén, – ahol az 1000 éves határról, Gyimesbükkről „hozott” Megmaradásunk oszlopa is felállításra került –, ahol iskolai csoportokat, kadétokat és hagyományőrző közösségeket tudnánk elszállásolni.

Igazán két irányba kell megfelelnünk. Felfelé és lefelé. „Élj úgy, hogy szüleid büszkék legyenek rád, gyermekeid példaképnek válasszanak.” – ezt az intelmet Vukics Ferenctől tanultam…

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. április 3-ai számában)