Volt vagy nem volt elég szék az arénában?

facebook megosztás

Ez egy blöff volt – így értékelte Horváth Jácint Szabó Szilárd felszólalását az Aréna állítólagos székhiány miatt elmaradó nagyrendezvénye kapcsán. Mint arról csütörtökön már hírt adtunk, a soros ülés leghosszabb vitáját az Aréna üzemeltetése hozta. A tavaly májusi ügyvezetőváltás jogtalansága kapcsán hozta fel példaként a Fidesz-frakció vezetője ezt az esetet, amit azonban később konkrétan nem nevezett meg.

– Azt a támogatást, amit a korábbi ügyvezető kért, azt általában nem kapta meg, csak részletekben, darabokban. Emlékszem arra az időszakra, amikor azért nem lehetett egy nagyrendezvényt megtartani, mert mondjuk nem rendelkezett 5-600 plusz székkel az Aréna. Nem volt miből megvásárolja, mert az önkormányzati támogatás mindig csak a túléléshez volt elég – mondta Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője. 

Ezen felszólalás után alakult ki a legtöbb, sok esetben mikrofonon kívüli odamondogatás a Vasemberházban. Az ÉVE-frakció részéről többen kérték Szabó Szilárdot, hogy nevezze meg pontosan, hogy mikor történt ez az eset, mert az ÉVE erről semmilyen tájékoztatást nem kapott a korábbi ügyvezetőtől. A konkrét válasz azonban elmaradt.

közgyűlés

– Ez egy súlyos vád, ha ezzel illet minket, akkor mondjon konkrétumokat is. De erre már nem került sor, nem tudta elmondani a közgyűlésen, hogy mi lett volna ez a rendezvény. Mellébeszélt a válaszában. S ha tényleg volt ilyen, akkor azt kell mondanom, hogy még inkább jó döntés volt az ügyvezetőváltás, hiszen akkor az előző ügyvezető eltitkolt előlünk egy ilyen dolgot, s a cég érdekeit gazdaságilag súlyosan sértette, hogy e miatt nem tudta kiadni. Ha így volt, meg tudtuk volna oldani. Szerintem egyébként blöff volt, tehát nem igaz az állítás – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. 

Balogh László a polgármesteri tájékoztatójának kiegészítésében szerepelt az a terv, miszerint a jövőben a református egyház üzemeltetné a Bolyai-iskolát. Az épület tulajdonosa az önkormányzat, így ehhez közgyűlési döntés is kell. Fodor Csaba az ülés után hangsúlyozta, ez a kérdés többet ér annál, minthogy konkrét egyeztetés nélkül fogadja el a városvezetés.

– Azt gondolta a polgármester úr, hogy ezt nem hozza be önálló napirendként, hogy ne foglalkozzunk vele, s hátha elsiklik a polgármesteri beszámolóban a sok-sok határozat között ez az egy. Nem jött be a mutatvány, én azt gondolom, hogy ez az ügy többet érdemel annál, minthogy egy szavazással elintézzük, ez mégiscsak fontos, a nagykanizsai gyermekekről van szó, diákokról van szó, se nekünk felelősséggel kell viseltetni minden gyermek iránt – mondta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

A polgármesteri tájékoztató összesen 96 oldal volt, ebből 6 szólt a Bolyai váltásáról. A közgyűlést teljes egészében visszanézhetik a Kanizsa Médiaház Youtube-csatornáján.

M-B.GY.

(Borítókép: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.