Meseíró és illusztrációkészítő pályázatot hirdetett a Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola

facebook megosztás

A „Varázslatos földön járunk” című projektet hagyományteremtő céllal hívta életre az intézmény, a pályamunkák középpontjában az év növénye és az év állata szerepel. A programot lezáró díjkiosztó ünnepséget szerdán tartották.  

Az intézmény a 2022/2023-as tanévben egy olyan versenyt szeretett volna létrehozni, ami egyedülálló. A „Varázslatos földön járunk” című projekt ötletgazdája a nagyrécsei iskola alsós munkaközösségének vezetője, Pálfi Judit volt. A program meghirdetésével az intézmény a saját arculatának kialakítását is támogatni szerette volna – árulta el Pápa Henriett, az iskola igazgatója.

–Mindig az adott év aktualitásához, növényéhez, állatához kapcsolódik ez a pályázat. Fontosnak tartjuk, hogy megismerjék a gyerekek és megismertessék másokkal is ezeket a növényeket, állatokat. Ehhez alkotó, kutatómunkát végeznek, illetve a környezetvédelmi nevelést is szeretnénk megalapozni –mondta el Pápa Henriett, a Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola igazgatója.

Az első alkalom mindig egy tanulási időszak, hangsúlyozta Pápa Henriett. 13 pályázat érkezett a tanulók részéről, a megkezdett munkát tovább folytatja a nagyrécsei iskola tantestülete. 

–Tudjuk, hogy mélységében ez egy nagy munka, hiszen utánanézni az adott növénynek, állatnak, arról mesét kialakítani, illetve ahhoz illusztrációt készíteni, ez egy komplex tevékenység, nem biztos, hogy erre mozdítható a gyerekek időben, energiában – tette hozzá Pápa Henriett.

A szervezők minden résztvevőt és felkészítő pedagógust díjaztak, a dobogós helyezettek pedig értékes nyereményeket kaptak a támogatónak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak köszönhetően. 

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.